2015. május 24., vasárnap

Gombolyítás után "gyantázás"

Már második éve, hogy a nemesvámosi Fehérlófia Waldorf Általános Iskola, Gimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola 3-3 végzős tanulója a mi iskolánkban tölti három hetes gyakorlati idejét. Így volt ez most is...
Johanna(Hanna), Vanessza(Vani) és Zsófi(Szofi) okozott kellemes meglepetést az alsósoknak, ahol első napjaikat töltötték és tűnt fel a felsős, szakiskolás fiúknak, mikor meglátták őket a folyosón fonalat

gombolyítani. Merthogy mi kilencedikesek így kerültünk velük kapcsolatba. Segítség kellett a ballagási tarisznyák és a szőnyegfonalak gombolyításához, mivel mindenki a gyapjú- és gyöngyszövéssel foglalkozott. Ők szívesen segítettek és nagy szakértelemmel gombolyítottak néha óriási gombolyagokat nagyon rövid idő alatt. Közben azért ment az ismerkedés is, kiderült, hogy mindegyikük valamilyen szinten már művész vagy az akar lenni. Johanna már most is színésznek tanul az iskola mellett a Magyar Film és Média Intézet színészképzőjében, Vanessza grafikusnak készül, Zsófi pedig képzőművésznek, neki már kiállítása is volt a veszprémi önkormányzat épületében. Szőni ők is tanultak a Waldorfban, így nem volt idegen nekik a fonalakkal végzett munka, nekünk pedig nagy könnyebbséget jelentett, hogy ezzel nem kellett foglalkoznunk. Mivel csinos, szép lányokról van szó, persze a folyosón mindig akadtak felsős, szakiskolás fiúk, akik a kezdeti gátlásosság után már rendszeresen jöttek dumálni a csajokkal...
Hetente egy-két napot töltöttek velünk és a fonalakkal jó hangulatban, igaz a második nap, amikor az újonnan hozott, rojtos
  szőnyegfonalat felgombolyítva Johanna nadrágja olyan bolyhos lett, hogy alig látszott az eredeti színe, na akkor láttam Johannán, hogy hová kívánja az összes gombolyagot, meg engem... :-)
De aztán Oláh Andi kolléganőnk ötlete nyomán bevetettük a bolyhozógépet, amit ők ezután csak gyantázógépnek hívtak, innentől elmúlt a rosszkedv és csak nevettünk azon, ahogy Johannát gyantázták a többiek.
Hogy milyen az a bárczis gyantázógép? Nincs motorja, se forgó alkatrésze, de rendkívül hatásos szőr
és bolyhok ellen. Ez bizony a széles Cellux ragasztószalag. Szebb lett Johanna nadrágja, mint újkorán... Aki nem hiszi, nézze meg a filmet...