Budapest, az adventi élményváros

Egy évvel ezelőtt így fejeztem be a pesti kirándulásunk után írt bejegyzésemet:
"Csak azt nem tudom jövőre mit nézünk, hiszen most már nincs következő rész a hobbitos filmből...
Így egy okkal ugyan kevesebb Pestre menni...de a többivel mi lesz? Van rá egy évünk eldönteni... :-)"

Eldöntöttük. A moziból a 4D a fontos, az hogy dől alattunk a szék, ha dől a vitorláshajó, szemünkbe vízpermetet fúj a "szél" ha vihar van, ha eltörik az árboc és lezuhan, érezzük a hátunkon, hogy "valami" hátba vág és a bálnavadász szigony süvítése a fülünk mellett megy el... Az, hogy ennek a sokdimenziós filmnek "A hobbit..." a címe, vagy mint most "A tenger szívében"(a Moby Dick új feldolgozása) az szinte mindegy. A nem hétköznapi élmény a lényeg.
Bonyolította, de egyben egyszerűsítette is a dolgunkat, hogy a tavalyi osztályból öten elballagtak, a régiek közül hárman maradtak és öt új osztálytárs alkotja a 9. előkészítő b. osztályt. Olyan programot kellett kitalálnunk, hogy érdekes legyen az újaknak és a pesti  Adventet már hárman, harmadszor meglátogatóknak is. A program már októberben összeállt. A Parlamentet mindenki szerette volna megnézni és mivel a Csodák Palotája pont most váltotta fel a régi fizikaórákat újakkal, ugye azt is látni kellett. Aztán ha már az

ingyenes utazás miatt egy múzeumot mindenképpen meg kellett látogatni - voltunk már a Természettudományiban, a Közlekedésiben - az osztály fiú többsége(szegény Anisz :-) ) a Hadtörténeti Múzeumot választotta, ráadásul egy fegyverbemutató múzeumpedagógiai foglalkozással. Aztán még be kellett tervezni a 4D-s mozit a Westendben, megszavaztak egy romkocsmázást, egy puncsozást a Bazilikánál a vásárban fényfestés közben, na meg sétákat a szenzációsan kivilágított Belvárosban. Persze már látszott az elején, hogy erre két nap nem

elég, legalább három kell. Szállásfoglalás az eddig jól bevált diák hostelben, a vasúti jegyek intézése, helyfoglalások mindenhova. Mivel az állampolgári ismeretek tantárgy keretében szerettük volna megnézni a Parlamentet, - ez így minden magyar iskolásnak ingyenes - ezért itt nem kellett fizetni. A CSOPÁban, mivel van ÉFOÉSZ kártyánk, szintén nem, a Hadtörténetiben egyszeri, különleges kedvezményként szintén költségmentesen vehettünk részt a fegyverbemutatón. Eddig egész jól álltunk anyagilag. Azt tudtuk, hogy a 4D akármilyen diák kedvezményt is veszünk igénybe, az kukoricástól, kólástól nagyon húzós lesz. Még jó hogy a 3D-s szemüvegeket vittük magunkkal... :-) Pesten a szállás és a közlekedés a pénztemető, ha nem vigyázunk. A szállással már harmadik éve szerencsénk van. Jó előre lefoglalva, a Deák tér és a Váci utca között félúton, egy

főnyeremény. Olcsó, szinte minden közel van és ha mégse, ott a metró 200 méterre. A 24 órás, 5 személyre szóló csoportos jegy 3300 Ft, ezzel oda és annyit mehetünk, amennyit akarunk. Ebből minden napra, előre megvettünk kettőt, így a pesti-budai közlekedésünk biztosítva volt. Ki is használtuk alaposan. A második nap még az új négyes metrót is végigutaztuk. Nekünk nagyon tetszett, nem értettük a fanyalgókat. Tágas, szellős, formatervezett, minden európai, még a vonatokban sincs vezető - oda is csukta a hátizsákom, amikor nem szálltunk be elég gyorsan a sok ember miatt, de aztán mikor valami érzékelő érzékelte, hogy beszorult valami, -ki,

akkor újra nyílt az ajtó, igaz a szendvicsem elég érdekes formájú lett... :-) - szóval nekünk bejött.
Ha már arra megy az új metró, akkor kiszálltunk a Nagy Vásárcsarnoknál és megnéztük Pest legszebb és legrégibb vas tetőszerkezetű(Zsolnay majolika tetőfedés)piacát. Itt történt meg, hogy a 10 szuper rétesért 90 forintot kért az eladó lány, - valószínű nagy hatást tett rá Csonki Sanyi hangos köszönése és kitüntető figyelme.(Észrevettük, Sanyi tényleg ilyen hatással van a nőkre. :-) ) - de mivel jó matekosok és jó lelkűek is vagyunk, figyelmeztettük, hogy valami nem stimmel... 
Azt vettük észre, hogy mindenből több van mint tavaly. Még több a fény, egészen elképesztő fényfüzér-tenger van néhány helyen. Még több a hangulatos kis-nagy vásár, az egyetlen közös bennük, hogy nagyon drágák. De a szemnek semmi nem az, néztünk is rendesen. Azért néhány forró tea és puncs belefért a költségvetésbe,

ahogy a romkocsmás látogatás is. Közkívánatra megint a Csendes Létterem-re esett a választás, azért mert a romkocsmák közül itt van a legnagyobb alkoholmentes ital választék, a kakaótól(nagymama bögrében) a sokféle teán keresztül a befőttes üvegben szívószállal felszolgált, gyümölccsel teli limonádéig. Nagyon jó volt a hangulat, rengeteget nevettünk, mindenki feldobódott, röpködtek a poénok és így sétáltunk hullafáradtan haza első nap késő este, aztán mindenki elindul a fürdők felé, amikor az egyik fiúnk odajön hozzám és azt mondja, hogy ő a nagy nevetésben

otthagyta az oldaltáskáját a Csendesben, minden pénzével, igazolványával, bérletével együtt. Nagyon nem örültem, hogy mehetek vissza, bármennyire is szép az esti kivilágítás...de aztán mikor már a beléptemkor mosolyogva vette elő a pultos lány a táskát, úgy, hogy minden benne maradt, na akkor jobb kedvem lett. Lehet, hozzájárult ehhez az, hogy a pincérünk főállásban egy autista csoport mellett dolgozik mint pedagógus, munkaidő után pedig hetente háromszor a Csendesben pincérkedik. A gyerekeinkkel hamar egymásra hangolódtak, Benedek nem tudott olyat motyogni, amit ő ne hallott, értett volna meg...és ez nagy dolog. :-) Az már csak hab

a tortán, hogy a mellettünk ülő cseh-japán egyetemista csoport is otthagyott egy hátizsákot, de ők akkor még nem jöttek érte mikor én eljöttem.
Mindig volt egy meleg étkezés is naponta. Ahogy az időnk, a programok vagy éppen a konyhai villanyrezsó engedte. A mi emeletünkön a konyhai rezsó olyan volt, hogy az esti bolognaihoz a spagetti főzővize még 3/4 óra után is alig volt a langyosnál melegebb. Na, gondoltuk most aztán éjszakai vacsora lesz...de aztán jöttek az élelmes fiúk. Felderítették az emeleti konyhákat és kiderült, hogy a negyediken egy hipiszupi főzőlap van. Innentől felgyorsult minden. Tíz perc alatt kész lett a spagetti, aztán másnap a tarhonya a tarhonyás húshoz. A hús feltéteket persze itthonról vittük készen.

Jellemző mennyiségek: Bolognai két kiló darált húsból és pörkölt 5 kiló húsból. Elfogyott...
Reggelire, -mikor hideg ebédre is szendvicset vittünk - 70 db császárzsemlét vettünk frissen a közeli boltban. Persze ez is elfogyott.
Szóval nem éheztünk, de ennyi járkálás mellett nem is lehet. Minden napnak voltak naposai, akik terítettek, mosogattak, tésztavizet melegítettek, majd megválasztották a következő nap naposát, aki választhatott maga mellé két embert. A második nap már minden simán ment. 
A programok megosztottak bennünket, de csak annyiban, hogy melyik tetszett a legjobban. A Parlament persze nagyon szép, de a CSOPÁs fizikaórával nem versenyezhet izgalomban, félelmetességben. A mi napunkra az elektromosság témaköre esett. Azért ezt választottam, mert nekünk se laborunk, se eszközünk

nincs ezt a témakört bemutatni, maximum filmek segítségével, de élőben azért mégis más. Ki gondolná, hogy amikor pl.250000 volt a Tesla generátorából átáramlik három fiún, akik egymás kezét fogják és a harmadik kezében egy fénycső van, az a sötétben egyszerre világosságot áraszt magából...és a fiúknak semmi baja, egy hajszáluk nem görbül...
Ezeken az órákon kellene minden diáknak részt venni, de ezt már tavaly is említettem mint "költői említést".(Az valami olyasmi, ami soha nem valósul meg... :-) ) 
A fegyverbemutató népszerűségben nagyon ott van a fizika óra mögött, de hát fiúkról van szó nagy

többségben. A parittyától a Kalasnyikovig mindent megismerhettek, kézbe foghattak, szét- és összeszerelhettek, már csak a Gatling gépágyú hiányzott. A kicsit bohókás múzeumpedagógus stílusa pont nekünk való volt. Nem darálta le a mondandóját, mindig eszébe jutott valami valamiről, akkor arról mesélt egy kicsit, aztán eszébe jutott hogy haladni kéne tovább... Jó volt, de engem azért a fizika óra látványossága, rendkívülisége jobban megfogott.
Azt nem tudom átadni teljesen, hogy most miért volt jó a gyerekekkel, csak körvonalazni...

Eddig(tavalyig) mint egy nagy családként voltunk mindenhol, hiszen már öt éve együtt voltunk. Most más volt a helyzet. Ami most hatott rám, az a gyerekek nyitottsága volt, nemcsak a külvilágra, - hiszen ilyen helyen, ennyi élménnyel az lenne a fura, ha nem lennének befogadók - hanem az egymás iránti nyitottság, a másik különcségének az elfogadása is akár. Ha csak arra gondolok, hogy Benedek kitalálta, hogy mindenkiről énekel valamit, mindenkit megházasít, konkrét dátumot és személyt megjelölve, hát kiverné a biztosítékot...
Nagy élmény volt a pesti Advent szokás szerint, más mint az eddigiek és ez nem sorrend ,hogy ez volt a legjobb, hanem ez is leg- volt, most másban, mint tavaly, vagy azelőtt.
Hogy aztán jövőre is megyünk-e? Sok lesz a változás a következő tanévben, de ha csak egy kis esély, lehetőség lesz rá, megyünk megint... és hogy miért? Hát az élményért, a közös élményekért, a mindig mást kínáló nagyvárosért, azért a tudásért, a világlátásért, amit csak ott lehet megszerezni.
Boldog Karácsonyt mindenkinek!

 

Ha nincs pénzed ágyásszegélyre, csináld úgy, ahogy dédapáink

A szakiskolások szabadban végzendő gyakorlati teendőinek a végére érünk lassan, még szerencse, hogy az idő ilyen engedékeny...
Két hosszú ágyást kell még elkészítenünk a tavaszi ültetésekhez. A földet már odatalicskáztuk, csak ágyásszegélyt kellett készíteni, hogy a szeszélyes időjárás - szél, eső - ne tudja széthordani a földet.
Pénzünk persze nincs bolti fa-, fém- vagy műanyag ágyásszegélyre, így aztán mint oly sok esetben a kerti munkák során - hagyományőrzésből, tiszteletből, hasznosság miatt, kényszerűségből vagy ezek miatt mind - visszanyúlunk a dédapáink által használt, készített praktikus dolgokhoz. Ebben az esetben a vesszőfonáshoz, ami nem csak jól néz ki, feladatát tökéletesen

ellátja, hanem még jó is csinálni, a gyerekek is élvezik az alkotómunkát. Igaz, hogy fűzfavesszőnk nem volt, - régen az alakíthatósága, gyors és egyenes növése miatt ezt használták falun - de volt helyette amerikai kőrisünk, ami szintén jól hajlítható, ráadásul nagyon tartós, erős faféle. A régiek ezt nem is tudták volna
használni, hiszen ez a fa csak kb. 20 éve terjed Európában, nagyon gyorsan és nagyon agresszívan szorítja ki a honos faféléket. Rendszeresen gyéríteni, ritkítani kell, hogy ne nyomja el a honi fajokat. Ezt csináltuk mi is, ritkítottuk. Egy kis teherautóra való ágat vágtunk, majd gallyaztunk le, hogy fonásra alkalmas legyen.

Fűrésszel 80 cm-es cölöpöket vágtunk ebből már az iskolaudvaron, majd 60 centinként az előfúrt lyukakba fél méter mélyen levertük a tartó cölöpöket. Ezzel kialakult a szegély vázrendszere, - régen a kerítéseket is ilyen cölöpvázra fonták - kezdődhetett a fonás. Két háromfős csapatot alakítottunk, akik a fonást végezték, a többiek hordták az anyagot, vágták a drótokat. Kb. 30 centi magas szegélyt

készítettünk és ahhoz képest, hogy először dolgoztak a gyerekek ilyen anyaggal és technikával, szerintem nagyon jól sikerült ágyásszegély készült el. Már csak a föld begereblyézése volt hátra, rendrakás és készülhetünk a jövő heti másik ágyás elkészítésére.
Három óra alatt készült el az ágyás és ha a sarokhajlítási technikát tökéletesítjük, - azt tapasztaltuk, hogy a sarkokon nem egy, hanem két cölöpöt kell használni, akkor tudunk szabályos sarkokat kialakítani - bármilyen hosszban és magasságban tudunk ágyásszegélyt vagy kerítést készíteni. :-)

Vesszőfonatú kerítés és kapu a múlt század elejéről

Meghívó a Bárczi Gálára

Feltört ugar a Bárcziban

Mi az az ugar? Az ugar olyan terület, amelyet adott pillanatban nem hasznosítanak. Úgymond "parlagon hagyják" . Ez az ugar - a Bárczi udvara - már nagyon régi, több mint
20 éves...hiszen a Bárczi is már 20 éve itt van, azóta nem ásták, nem szántották fel, így aztán jócskán túl is teljesítette az "ugarság" kritériumait. Na erre a kőkemény, soha meg nem művelt terület egy részére álmodta meg az Öko munkacsoport, a Bárczi virágoskertjét. Arról,

hogy milyen pályázattal, mennyi virágot, szerszámot, szakértelmet sikerült megszerezni, majd írnak a Támop-os felelősök, én most arról a 14 szakképzős gyerekünkről, fiatalunkról szeretnék írni, akik
megcsinálták. Két nap alatt. Szerdán a szakmai órákon kezdték csákánnyal, majd ásóval a kaputól az iskola bejáratáig húzódó járda két oldalán a 3-3 méter széles földterület feltörését és csütörtök délután a szakmai órákon végeztek is a munkával. Olyan lelkesedéssel és kitartással dolgoztak, ahogy csak azok tudnak, akik fontosnak tartják a munkájukat, érzik a beléjük vetett bizalmat és egyetértenek a célokkal, amit kitűztek eléjük. Persze csütörtökön már sajgó tenyérrel, izomlázzal jöttek iskolába, de rendületlenül folytatták a munkát. A fiúk csákányoztak, ástak, talicskán hordták el a kiszedett gyökereket, fűcsomókat, köveket a komposztáló mellé, későbbi darálásra, aprításra, a lányok meg gereblyéztek, talajt egyengettek és

előkészítették azt a pénteki ültetésre. Pénteken aztán a már szinte teljesen kész kertekhez - erről írnak

majd a Támop felelősök :-) - kis kerítést készítettünk, részben színes PET palackokból és kötözőzsinegből, hogy még véletlenül se szaladjon át a friss ültetésű növényeken senki. Persze még lesz fa ágyásszegély, óriáskavicsos szivárgók és határolók, de már így is nagyon jól néz ki a két kert. Kellett ehhez természetesen pénz is, - Támop -  amiből a kertész szakértelmét, a növényeket, szerszámokat, anyagokat meg lehetett vásárolni, de a kitalálásához a kivitelezéséhez és a fenntartásához az itt dolgozók és tanulók kellettek, kellenek majd, nélkülük nem jöhetett volna létre mindez. Az ÖKO munkacsoport, akik kitalálták, hogy legyen igazi virágoskert, majd később park a Bárczi udvarából és hát a fiatalok, akik értelmes célt kitűzve, azt elfogadva, magukévá téve, együttműködő csoportként dolgozva, szinte fennakadás, különösebb biztatás nélkül tették lelkesen a dolgukat és hoztak létre egy általuk még soha nem tapasztalt, nem megélt művet, egy kertet, ami mostantól az övék, az ő sikerük. Ha egy parkgondozó szakképzés előkészítő évfolyama ilyet tud létrehozni már a tanév első hónapjában, az

sok-sok bizakodásra adhat okot és hát újra és újra bebizonyosodik: az élmény, a sikerélmény mindent feledtetni tud...a fáradtságot, a nehézségeket, az összeszorított fogakat, hosszabb távon a személyes, szociális nehézségek hatását is ellensúlyozhatja valamennyire, lehetőséget adhat a kitörésre, a változtatásra, annak akarására. Még erősebb a hatás, ha együtt, csoportban történik mindez, mindenkinek van helye, mindenki tanulhat a másiktól és hát együtt mindig könnyebb. Örülni is... Most tényleg van okunk rá... 

Velence újra, csak most itthon

Augusztus közepén, a legnagyobb kánikulában kaptuk a meghívót, hogy a június elején sok elfoglaltságunk miatt - ballagás, akali tábor, olasz út, erdélyi tábor - kihagyott, 5 éve már minden

évben megrendezett velencei, háromnapos kirándulásunkat bepótolhatjuk, Így aztán úgy jártunk mint a nagy rockbandák. Az utolsónak hitt és hirdetett olaszországi "utolsó" osztálykirándulásunk után következett még egy "utolsó". Aztán, hogy ez tényleg az volt-e, az majd kiderül, már nem merek mondani semmit. A Máltai Szeretetszolgálat megint elvállalta a gyerekek utaztatását, a szülők és a gyerekek örültek, hogy újra megyünk, már

csak a biciklik átnézése és a bevásárlás volt hátra. Szerdán kilenckor indultunk és a megérkezés,
kipakolás után a gyerekeknek biciklivel irány a strand a kerékpárúton, mi meg Danival a fárasztó autózást választottuk. :-)
Árnyékos hely már nem sok volt a strandon, de mint kiderült nem is nagyon volt rá szükség, hiszen estig a vízben voltunk, csak néha jöttünk ki egy lángos vagy egy jégkása kedvéért.
Este, alighogy hazaértünk, leszakadt az ég, de mi a teraszon kolbászos lecsót főztünk, kétfélét,

hagyományosat és erőset, nagyon erőset...ezt persze csak a fiúk ették...aztán még 10-kor filmet akartak nézni, még vitte őket a lendület, de a film közepén már a fél társaság
bóbiskolt. Aludni azért nem akartak menni, ...ááá, nem alszom, nézem... jött a válasz, mikor megkérdeztem, mennek-e aludni... Nagyon nyugis éjszakánk volt, eltartott volna másnap délig is, ha nem ébresztjük fel őket... Reggeli után dönteni kellett, akarunk-e tókerülést csinálni, mint mindig, ha Velencén vagyunk. Mivel már kora délelőtt 30 fok volt, mindenki a strandolást választotta, nem kis örömömre...

Csak egyig maradtunk a strandon, aztán felmentünk a házhoz ebédet főzni. Igyekeztünk a Ritától Olaszországban ellesett szuper levest megfőzni. Ez a következő: a mindenhol kapható kínai zacskós leveseket magyarosan gazdagítjuk pirított zöldségekkel, majd tejfölösen behabarjuk. A gyerekek nem akarták, hogy összetörjük a tésztát, így a végén, mikor beletettük a levesbe, egészben maradt.

Tálaláskor aztán kiderült, hogy kiszedni szinte lehetetlen, kell hozzá két ember, de a gyerekek szerint megérte a küzdelmet. Még csepegtettünk rá egy kis friss citromot, aztán csak a csend és a tészta beszürcsölésének a hangjai. Rita! Újra leborulunk nagyságod előtt. Az ötlet fantasztikus volt, utánozni sem volt túl nehéz és hát a siker...erre ezután már fogadni is mernék. Még Virág is azt mondta, hogy a Rita néni a legjobb szakács...
Ez után a leves után hiába ajánlgattam még sült kolbászt, senki nem kért, úgy "tele volt"...
Persze azért a hűtött dinnyére már nem voltak ilyen elutasító válaszok...aztán négyig csak pihi, némi beszélgetés.

A társaság esti fürdést szeretett volna, így megbeszéltük, hogy addig maradunk a strandon, ameddig csak szeretnének. Már sötét volt mikor hazaértünk a fürdésből. Éppen csak ettünk valamit, aztán mindenki bedőlt az ágyába. Nem is értem, mibe fáradtak el ennyire...
A péntek is teljes nap volt, hiszen már tudtuk, hogy a kocsi csak du. 5-re jön értünk, így délelőtt a változatosság kedvéért fürdés, délben ebéd - sült kolbászok, szalonna, görög saláta, dinnye - aztán fél ötig még fürdés és ötkor a már reggel összepakolt cuccainkat csak be kellett tenni az autóba és mehettünk haza. A suliban kipakolás, majd a továbbtanulóktól kicsit könnyes búcsú, aztán ki-ki ment hazafelé a maga útján.
Öt évet töltöttünk együtt, voltak akik csak egy-két évig csatlakoztak hozzánk, de 7 gyerek ötödiktől együtt nőtt, okosodott, ügyesedett, nevetett és dolgozott együtt velem, napi sok órában. Az iskola, az osztály a második családjuk lett, szinte hazajártak. Nem számoltam meg, de biztos vagyok benne, hogy nálunk volt a legkevesebb hiányzás az iskolában, hiszen a gyerekek szerettek bejönni az iskolába, sokszor még betegen is inkább jöttek, mint hogy otthon maradjanak. Kialakítottunk egy külön kis világot, mikrokörnyezetet, saját célokkal és erős szülői támogatással, ami nélkül elképzelhetetlen lett volna az a sok eredmény, amit elértünk az évek folyamán. Sokat dolgozott mindenki és most nem csak a tanulásra gondolok, de minél nagyobbak lettek, annál több ötlet, pénzszerzési lehetőség jött szembe velünk, amit csak ki kellett használni, igaz sok munkával járt, de mind-mind a céljaink megvalósítását segítették. Igazi közösség lettünk, összeszokottak, egymást segítők, egymást cikizők, veszekedésekkel, de azért sok vidámsággal, nevetéssel is. Sok időt töltöttünk együtt iskolán kívül. Emlékezni fogunk a németbányai szeptemberekre, a júniusi velencei biciklizésekre, a pesti Adventekre, a húsvéti közös locsolásokra, az akali táborokra és már két éve az erdélyi kirándulásokra.
A legtöbb időt persze az iskolában töltöttük, ahol nekünk szinte természetes volt, hogy támogatták az új, sokszor furcsa ötleteinket, mint először a szövés a folyosón, a kedvenc állataink nevelése a kis udvarban, aztán a hulladékok szelektív gyűjtése, a Lányklub megalakítása és persze a Diákvállalkozás...de ehhez kellett az a támogató légkör, ami a Bárczit jellemzi és ami csak így utólag végiggondolva az éveket, válik jelentőssé. Ez az igazi 'inkubátorház'. A láthatatlan, de jelenlévő támogatás. Egész jó szlogen lenne... :-)
Anisz, Bandi, Dani, Melinda, Réka, Patrik, Virág és Zsolti! Jó volt Veletek, nagyon büszke vagyok Rátok.  

Hazafelé vásárlással és szülinappal - 5.nap

Az utolsó napon korán keltünk, mert Tamás azt mondta sok idő kell az összepakoláshoz. Én ismerem a gyerekeket, sokfelé jártunk már, sokszor kellett már összepakolni, tudtam, hogy képesek rövid idő alatt elkészülni. Így is lett. A fél kilences reggeli már tiszta sátrakkal, kész táskákkal ért minket. Voltak akik az előző nap szenzációs paprikás krumpliját ették, mások szendvicset készítettek maguknak, aztán már csak a mosogatás volt hátra, na meg az edények,

evőeszközök szétosztása a két sátor között. Mikor tíz előtt jöttek az amerikaiak átvenni a sátrakat már ott ültünk minden a sátrak előtt. Gyors, poénkodós átvétel, hogy kell-e a 100-100 eurós kaució, hiszen az nem is pénz ezért és hogy az jó helyen van náluk... Nálunk még jobb helyen volt.
Fürödni már csak négyen szerettünk volna, a többiek már látni, érezni sem akarták a napot, inkább megvártak minket a hűvösben. A tenger, reggeli apály lévén, visszahúzódva olyan volt mint egy nagy lavór víz, hullám sehol, csak a

nagyon tiszta, zöld víz. Még jó hogy látták a gyerekek milyen amikor a tenger haragos, mert így még azt hinnék, hogy csak méretben különbözik egy kis tavacskától... Anisz szokás szerint addig imádta a vizet, ha térdig ér, Réka és Patrik viszont alig akart kijönni. Egy óra fürdés után még száradás a homokban, aztán irány a kemping, fürdés és már indulhattunk is.
A maradék pénzek elköltésére Caorle szélén megálltunk a Familia nevű szupermarket lánc egyik nagy üzletében, itt mindenki elkölthette kevés vagy több pénzét. 
Aztán már csak azon kellett aggódni, hogy az Olaszországban szigorúan betartott szieszta idején találunk-e nyitva éttermet. Másodjára egy kis városkában - S.Stino di Livenza - találtunk, itt megtartottuk Réka 16. szülinapját, gyertyás pizzával, énekléssel, Réka nagy meglepetésére. Innen már csak hazafelé jöttünk majdnem egyhuzamban, a magyar határ után telefonok a szülőknek, ki hol veszi át gyermekét és fél 10-kor már Veszprémben is voltunk. Jó volt hazajönni, bár a gyerekek közül többen még maradtak volna. Nekem ennyi elég volt, lehet öregszem? :-)

 

Caorle, te csodás - 4.nap

Reggel mindenki addig aludt, ameddig bírt. Ez így egészen nem igaz, de kilenckor már mindenkit az ágyán kívül lehetett látni. A reggeli kicsit megosztó volt, hiszen a tejbegríz és a kakaó nem mindenkinek volt az ideális napkezdés, hát főtt kolbásszal egészítettük ki a menüt. Így már mindenki elégedett volt. Mehettünk a strandra. Most találkoztunk először az apállyal. A tenger visszavonult, ott ahol eddig térdig érő víz volt, most legalább 35 fokos, termálvíz hőfokra felmelegedett tíz centis

tavacskák maradtak. Azért megtaláltuk a mélyebb vizet is, a délelőtt labdázással, dagonyázással telt. A fiúk engem is megtaláltak, az a mániájuk, hogy én úgy nézek ki jól, ha bekennek, telepakolnak iszappal.
Ebédre főzni akartunk valami kiadósat, így tésztás hagymakrémleves készült a'la Rita és kétféle kolbászos paprikás krumpli, egy erős és egy hagyományos. Mi a gyerekekkel mindent előkészítettünk, Ritának már csak főzni kellett... :-) Rita főztjéről eddig is sokan tudták, hogy nagyszerű, de most mindenki megtapasztalhatta, milyen

az, ha valaki ilyen mesterien bánik az ízekkel. A hagymaleves az iskolában nem tartozik a legkedveltebb levesek közé, de most majdnem minden gyerek kétszer kért belőle. Ebéd után mindenki időt kért, na meg a délelőtti nap elég jól megfogta a fehér bőrűeket, így nem akartunk kockáztatni, már nem mentünk vissza a strandra, hanem készülődtünk a városnézésre. Minden lány kért Ritától sminket a strandon már délelőtt kapott csillámtetkók mellé, így aztán mi fiúk komoly hölgyeket kísérhettünk be a városba. A

városon már többször átmentünk és láttuk mennyi szálloda, apartmanház van, mint minden forgalmas, felkapott tangerparti üdülőhelyen, de a régi, középkori városmagot még nem láttuk, az lévén lezárva minden autóforgalomtól. Most ezt akartuk megnézni. Meglepetés ért bennünket. A régi városrész teljesen új volt. minden, az utolsó kockakőig felújított, a mai korhoz átalakított. A házak, mint itt az adriai tengerparton sok helyen - Burano, Chioggia - színesek már évszázadok óta. minden ház más színű, minden kis udvarban valamilyen hangulatos étterem, kávézó, pékség,

fagyizó van, csak a templom, a kolostorkert és a parti őrtorony olyan mint amilyennek sok száz éve építették. Caorle az a hely, amire az ember azt mondja, ide vissza kell jönni, itt el kell tölteni megint néhány napot...
A gyerekek is tetszettek a színes házak, de ők nem a középkor maivá átalakulását értékelték, hanem a mindig más meglepetést tartogató udvarokat, hol egy banánfát, hol egy szélharang boltocskát, ahol tengeri kütyükből készült szélharangokat fújt a szél és hát főleg a tengerparti sétányt, aminek hatalmas járóköveit még a római

korban rakták le, és ahol az 1990-es évektől óriási márványtömbökből rakták össze a hullámtörőt, amit aztán az évente megrendezett szobrászati versenyeken a meghívott szobrászok a maguk képére alakítanak.
Persze a gyerekeknek fagyi és vásárlási lehetőség nélkül nem igazi a séta, így aztán mindenki vásárolt. Szemüveget, bluetooth-os hangszórót, táskát. Mindenki számolt, mennyi eurója is marad még az ötvenből, amit megkeresett, mire futja még, mennyit tegyen félre... Jó sokáig elvoltak ezzel, őket nem érdekelte velem ellentétben, az a hal étterem, ami a szemüveges bolt mellett volt kicsivel és ahol a szakács egy üvegfalu konyhában készítette friss

halból a helyben megrendelt vagy elvitelre készült tengeri herkentyűket, nekünk különleges ételeket.
De így legalább mindenkinek volt olyan ami érdekelte, ami lerkötötte a figyelmét...és milyen büszke voltam Virágra, aki az alkalmazott matematika eddig nem elismert tudója...
Történt, hogy mikor elfogyott a pénze és már nem tudta volna megvásárolni a szemüveg és más dolgok után azt a karkötőt, amit kinézett magának, kiszámolta, hogy ő délelőtt a strandon, a fagyiárusnál kölcsönadott Lettinek két eurót, ez pedig pont elég lenne a karkötőhöz. Így odament

Ritához és mondta, hogy kéri a pénzét, mert akkor meg tudja venni a karkötőt. Hát egy tanárnak nem az a legfontosabb, hogy lássa a diákjai hogyan tudják felhasználni azt, amit tanított nekik? Ez maga az alkalmazott matematika élőben... :-) Már sötétben értünk haza, már csak egy rövid megbeszélés volt a másnapi teendőkről - merthogy 10-ig kitakarítva át kell adnunk a sátrakat, aztán amerikai egyetemista intézőnknek köszönhetően maradhatunk még a kempingben, strandolhatunk ameddig akarunk. Ez a terv, két óra fürdés, utána Réka szülinapja a pizzázóban, aztán indulás hazafelé. Este 10 körül vagyunk várhatóak, mindenkit hívunk, ha átléptük a határt.