Hazafelé vásárlással és szülinappal - 5.nap

Az utolsó napon korán keltünk, mert Tamás azt mondta sok idő kell az összepakoláshoz. Én ismerem a gyerekeket, sokfelé jártunk már, sokszor kellett már összepakolni, tudtam, hogy képesek rövid idő alatt elkészülni. Így is lett. A fél kilences reggeli már tiszta sátrakkal, kész táskákkal ért minket. Voltak akik az előző nap szenzációs paprikás krumpliját ették, mások szendvicset készítettek maguknak, aztán már csak a mosogatás volt hátra, na meg az edények,

evőeszközök szétosztása a két sátor között. Mikor tíz előtt jöttek az amerikaiak átvenni a sátrakat már ott ültünk minden a sátrak előtt. Gyors, poénkodós átvétel, hogy kell-e a 100-100 eurós kaució, hiszen az nem is pénz ezért és hogy az jó helyen van náluk... Nálunk még jobb helyen volt.
Fürödni már csak négyen szerettünk volna, a többiek már látni, érezni sem akarták a napot, inkább megvártak minket a hűvösben. A tenger, reggeli apály lévén, visszahúzódva olyan volt mint egy nagy lavór víz, hullám sehol, csak a

nagyon tiszta, zöld víz. Még jó hogy látták a gyerekek milyen amikor a tenger haragos, mert így még azt hinnék, hogy csak méretben különbözik egy kis tavacskától... Anisz szokás szerint addig imádta a vizet, ha térdig ér, Réka és Patrik viszont alig akart kijönni. Egy óra fürdés után még száradás a homokban, aztán irány a kemping, fürdés és már indulhattunk is.
A maradék pénzek elköltésére Caorle szélén megálltunk a Familia nevű szupermarket lánc egyik nagy üzletében, itt mindenki elkölthette kevés vagy több pénzét. 
Aztán már csak azon kellett aggódni, hogy az Olaszországban szigorúan betartott szieszta idején találunk-e nyitva éttermet. Másodjára egy kis városkában - S.Stino di Livenza - találtunk, itt megtartottuk Réka 16. szülinapját, gyertyás pizzával, énekléssel, Réka nagy meglepetésére. Innen már csak hazafelé jöttünk majdnem egyhuzamban, a magyar határ után telefonok a szülőknek, ki hol veszi át gyermekét és fél 10-kor már Veszprémben is voltunk. Jó volt hazajönni, bár a gyerekek közül többen még maradtak volna. Nekem ennyi elég volt, lehet öregszem? :-)

 

Caorle, te csodás - 4.nap

Reggel mindenki addig aludt, ameddig bírt. Ez így egészen nem igaz, de kilenckor már mindenkit az ágyán kívül lehetett látni. A reggeli kicsit megosztó volt, hiszen a tejbegríz és a kakaó nem mindenkinek volt az ideális napkezdés, hát főtt kolbásszal egészítettük ki a menüt. Így már mindenki elégedett volt. Mehettünk a strandra. Most találkoztunk először az apállyal. A tenger visszavonult, ott ahol eddig térdig érő víz volt, most legalább 35 fokos, termálvíz hőfokra felmelegedett tíz centis

tavacskák maradtak. Azért megtaláltuk a mélyebb vizet is, a délelőtt labdázással, dagonyázással telt. A fiúk engem is megtaláltak, az a mániájuk, hogy én úgy nézek ki jól, ha bekennek, telepakolnak iszappal.
Ebédre főzni akartunk valami kiadósat, így tésztás hagymakrémleves készült a'la Rita és kétféle kolbászos paprikás krumpli, egy erős és egy hagyományos. Mi a gyerekekkel mindent előkészítettünk, Ritának már csak főzni kellett... :-) Rita főztjéről eddig is sokan tudták, hogy nagyszerű, de most mindenki megtapasztalhatta, milyen

az, ha valaki ilyen mesterien bánik az ízekkel. A hagymaleves az iskolában nem tartozik a legkedveltebb levesek közé, de most majdnem minden gyerek kétszer kért belőle. Ebéd után mindenki időt kért, na meg a délelőtti nap elég jól megfogta a fehér bőrűeket, így nem akartunk kockáztatni, már nem mentünk vissza a strandra, hanem készülődtünk a városnézésre. Minden lány kért Ritától sminket a strandon már délelőtt kapott csillámtetkók mellé, így aztán mi fiúk komoly hölgyeket kísérhettünk be a városba. A

városon már többször átmentünk és láttuk mennyi szálloda, apartmanház van, mint minden forgalmas, felkapott tangerparti üdülőhelyen, de a régi, középkori városmagot még nem láttuk, az lévén lezárva minden autóforgalomtól. Most ezt akartuk megnézni. Meglepetés ért bennünket. A régi városrész teljesen új volt. minden, az utolsó kockakőig felújított, a mai korhoz átalakított. A házak, mint itt az adriai tengerparton sok helyen - Burano, Chioggia - színesek már évszázadok óta. minden ház más színű, minden kis udvarban valamilyen hangulatos étterem, kávézó, pékség,

fagyizó van, csak a templom, a kolostorkert és a parti őrtorony olyan mint amilyennek sok száz éve építették. Caorle az a hely, amire az ember azt mondja, ide vissza kell jönni, itt el kell tölteni megint néhány napot...
A gyerekek is tetszettek a színes házak, de ők nem a középkor maivá átalakulását értékelték, hanem a mindig más meglepetést tartogató udvarokat, hol egy banánfát, hol egy szélharang boltocskát, ahol tengeri kütyükből készült szélharangokat fújt a szél és hát főleg a tengerparti sétányt, aminek hatalmas járóköveit még a római

korban rakták le, és ahol az 1990-es évektől óriási márványtömbökből rakták össze a hullámtörőt, amit aztán az évente megrendezett szobrászati versenyeken a meghívott szobrászok a maguk képére alakítanak.
Persze a gyerekeknek fagyi és vásárlási lehetőség nélkül nem igazi a séta, így aztán mindenki vásárolt. Szemüveget, bluetooth-os hangszórót, táskát. Mindenki számolt, mennyi eurója is marad még az ötvenből, amit megkeresett, mire futja még, mennyit tegyen félre... Jó sokáig elvoltak ezzel, őket nem érdekelte velem ellentétben, az a hal étterem, ami a szemüveges bolt mellett volt kicsivel és ahol a szakács egy üvegfalu konyhában készítette friss

halból a helyben megrendelt vagy elvitelre készült tengeri herkentyűket, nekünk különleges ételeket.
De így legalább mindenkinek volt olyan ami érdekelte, ami lerkötötte a figyelmét...és milyen büszke voltam Virágra, aki az alkalmazott matematika eddig nem elismert tudója...
Történt, hogy mikor elfogyott a pénze és már nem tudta volna megvásárolni a szemüveg és más dolgok után azt a karkötőt, amit kinézett magának, kiszámolta, hogy ő délelőtt a strandon, a fagyiárusnál kölcsönadott Lettinek két eurót, ez pedig pont elég lenne a karkötőhöz. Így odament

Ritához és mondta, hogy kéri a pénzét, mert akkor meg tudja venni a karkötőt. Hát egy tanárnak nem az a legfontosabb, hogy lássa a diákjai hogyan tudják felhasználni azt, amit tanított nekik? Ez maga az alkalmazott matematika élőben... :-) Már sötétben értünk haza, már csak egy rövid megbeszélés volt a másnapi teendőkről - merthogy 10-ig kitakarítva át kell adnunk a sátrakat, aztán amerikai egyetemista intézőnknek köszönhetően maradhatunk még a kempingben, strandolhatunk ameddig akarunk. Ez a terv, két óra fürdés, utána Réka szülinapja a pizzázóban, aztán indulás hazafelé. Este 10 körül vagyunk várhatóak, mindenkit hívunk, ha átléptük a határt.

Nem mindegy, hogy Velencébe vagy Velencére megyünk - 3.nap

Mi tegnap Velencébe mentünk, bár reggelinél kialakult egy kisebb vita erről, meg hogy miért nem mindegy hogyan mondjuk... Velencére Melinda akart menni, hiszen ők a családdal, na meg az osztállyal mi is, évente legalább egyszer oda járnak, -unk Melindáék nyaralójába.

Nem keltünk korábban a szokottnál. A fiúk, mivel ők a korábban kelők, intézik a reggelivel kapcsolatos teendőket, asztalok, székek letörölgetése, terítés, mosogatás, stb., így a lányok nyernek még fél órát. 9-re terveztük az indulást a kempingből, majdnem sikerült is, 10 percet csúsztunk, de ilyen gyönyörű kék ég és napsütés mellett ez kit érdekelt... Már reggel meleg volt és mivel 30 km-re vagyunk Punta Sabbionitól, a Velencével szemben a tengerbe benyúló nyaraló

félsziget fő kikötőjétől, már a légkondit is használni kellett. Útközben átmentünk a nagy üdülőhelyeken, Jesolo, Eraclea, Cavallino, szerencsére még simán, alig lelassulva, de a kikötőnél már nagy volt a forgalom. A parkolóban persze csak pénzért parkolhattunk, senkit nem érdekelt a máltai európára érvényes szabad parkolókártyája. Az öt euro nem érte meg a veszekedést, meg a 2 km-rel arrébb parkolást. Aztán már csak a hajóra kellett felszállni és közeledett Velence. Félórás az út, már annyian voltak, hogy a fiúknak állni kellett, de hát annyi a látnivaló, hogy ez fel se tűnt. Mondtuk is, hogy

olyanok ezek a kikötők, mint a veszprémi buszpálya, csak itt vízen mennek a buszok. Csak több van és nincsenek látszólag olyan szigorú szabályok. Velencébe érkezni szerintem, első alkalommal vízen érdemes. Utána meg már nem is akarunk másképpen. :-) Kikötés után kis megbeszélés, de hát már mindenki látta is, amiről beszéltünk. Fél 11-kor annyi ember volt, hogy a Szent Márk tér felé a kis hidakon több percig tartott átkelni, mert olyan tömeg volt. A Sóhajok hídját alig lehetett fényképezni, mert hát ahogy mi is, mindenki ezt akarta. A tér viszont már szellősebb volt, még nem voltak sorok a Dózse Palotához, egész emberi volt. A cél az Accademia Canal Grande fölött átívelő hídja volt kis utcákon,

tereken keresztül. Addigra Virág válla, karja az ujjatlan trikón kívül annyira piros lett a naptól, hogy az én pót pólómat kellett, hogy felvegye. Nem állítom, hogy pont rá szabták, de a célnak megfelelt. Azt mondta, cserébe megkaphatom az ő ujjatlanját. Nem volt szívem elfogadni.. :-) Látszott, hogy ilyen melegben sokat már nem lehet menni, fáradnak a gyereke, meg hát a felnőttek is, ezért már csak a Rialto hídat szerettem volna ha megnézzük, két ok miatt. Az egyik maga a híd, a szépségével, a történeteivel, a másik ami hozzá tartozik már az építése óta, hogy itt mindig kereskedtek és még most is itt vannak azok a boltok, ahol a kis pénzű turisták venni tudnak Velencére jellemző ajándékokat. Odaérve azt láttuk, hogy a szépséget eltakarták, lemolinózták az egész hidat, elkezdték a felújítását, két év múlva lehet újra megcsodálni. De az élet és az üzlet nem állhat, a boltok megvoltak, és a gyerekeink elemükben érezhették magukat, vásároltak. Pizzát ígértem Velencében, de vagy nem volt négy helynél több, ahová leülhettünk volna, vagy 10 eurónál többe került még a Margarita is, így azt beszéltük, hogy visszajövünk Caorléba, a hajón - most Murano felé jöttünk - megesszük a szendvicseket, aztán itt eszünk a pizzázóban.

Nagyon elfáradtunk, a kocsiban Tamáson és Bandin kívül mindenki elaludt, csak a kemping előtt ébredtünk fel. Átöltözés a strandhoz, aztán mentünk pizzázni. A pizza hatalmas volt, igazi olasz, a pincér kékszemű, szinte  gyerek, a lányok már mondták, kérdezzem meg a nevét, címét, de maradtunk a pizzánál...

A strandon többen voltak mint eddig, hiába, az olaszok nem szeretik a hullámzó tengert, az csak nekünk tetszik nagyon. Az előző napi vihar rengeteg medúzát sodort partra, óriásiakat is, az itteni gyerekek botokkal, homokozó lapátokkal gyüjtögették össze egy kupacba. A mieink csodálkoztak a méretükön, azon, hogy nem olyan lágyak, mint a filmekből gondolná az ember és mi is a gyüjtögetőkhöz csatlakoztunk... Persze volt fürdés is, na meg homokba ásás óriási gödörrel, de most nem került a gödörbe senki, mert elmúlt már 8 óra, hazajöttünk. Majd ma beásunk valakit... :-)

Most reggel is gyönyörű kék ég és napsütés van, igazi strandidő. Napközben fürdést, este városnézést tervezünk. Erről holnap reggel többet... 

 

Osztálykirándulás hullámokkal és viharral - 2. nap

Éjszaka olyan jó idő volt, hogy csak a fázósak takaróztak be a hatalmas, 3mx1.7m-es vastag takaróval, amire kicsi volt az a normál paplan huzat, amit hoznunk kellett otthonról. Az ágyak olyan kényelmesek, hogy még én is alig akarok kikelni belőle, pedig én nem vagyok az ágynak sokáig használója. De hogy mondjak valami rosszat is...keskenyek, legalábbis a szóló ágyak...a franciaágy se nagy, de legalább kényelmes.
Szóval ébredés után a fiúk terítettek, készítették elő a reggelit, mert a lányoknak több idő kell a reggeli készülődéshez és mi nagyon megértők vagyunk, különösen, hogy ezért a lányok  bevállalták az ebéd terítését, tálalását. A tegnap estéről megmaradt kolbászos lecsót gazdagítottuk tojással és aki még akart, ehetett szalámis szendvicset.

Aztán irány a tenger. Már messziről látszott, hogy ma már méretes méteres hullámok vannak, igaz a víz is hidegebb volt, de a kezdeti fázósság után a hullámokkal vívott kinek harc, kinek játék mindent feledtetett. Az adrenalin hatása a gyerekeken szinte látható volt, ki-ki vérmérséklete szerint  viselkedett, csak kétszerezve...
Patrik kiabált a hullámokkal és ütötte őket, Bandi összeszorított foggal mindig győzni akart, azt gondolva ő az erősebb, Réka állta a hullámok pofozását, toronyként emelkedve ki belőlük, de persze mind elbuktak, buktunk, vesztettünk a nagy harcban, játékban. Ezt erővel még Bandi sem bírta, másfél óra után feladtuk és megverten, de roppant élvezve a hullámokat, a vizet jöttünk ki a partra, ahol a térdnél magasabb vizet eleve elutasítók, - Anisz, Virág és Melinda(ő egyéb okok miatt nem jöhetett vízbe) vártak minket. Kint aztán elkezdődött a tegnapi homokba beásások folytatása, amit én bealudtam, de a képekből és az elmesélésekből látható, hogy még a szomszédos német kislányok is elképedve nézték Patrik fejét, ami összesen kilátszott a homokból. Azt el kell meséljem, hogy az alvásomnak egy telefon vetett véget és amikor befejeztem a beszélgetést, tűnt fel, hogy csend van...
Otthagyott engem mindenki a parton egyedül, persze jól lefényképeztek előtte minden irányból, aztán

mikor besétáltam a kempingbe, zengett minden a nevetéstől...állítólag Anisz találta ki az egészet, de persze ő folyamatos tagadásban van... :-) Na és a felnőttek...a cinkosok...alig győzték mesélni, hogy milyen csendben, milyen óvatosan szedték össze a holmijukat a gyerekek, sőt még azt is felvetette valamelyik, hogy vágják le a csuklómról a karszalagot, aztán majd jól nem engednek be a kempingbe és majd hoznak nekem a kerítéshez zsíros kenyeret... Szóval ez már annyira jól megtervezett, annyira jól kivitelezett gonoszság lett, hogy csak nevetni lehetett rajta. Legalábbis rajtam... de hát fehér ember nem felejt... :-)
Közben készült a késői ebéd is, Rita egy fantasztikus 'mindentbele' levest készített, húsból, zöldségekből és tésztából, sok zöld fűszerrel...csodás volt.
A második fogás is nagyon tetszett mindenkinek. Almás fánk volt szilvás-szeder lekvárral, erre nincs is igazán jó szó, annyira finom volt, akinek nem volt elég vagy nem ízlett annyira, az ehette 

Hartmann Nóri kolléganőnk ajándék gofriját mogyorós csokikrémmel. Ez is elfogyott mind, mi felnőttek csak néztünk. Ja, azt majd elfelejtettem mondani, hogy az eső megint beszólt ebédkor. Megterítettünk és már kezdtük volna kivinni a levest, amikor elkezdett cseperegni az eső. Gyorsan vissza mindent a sátorba, ott újra teríteni, aztán már eshetett.
Olyan vihar kerekedett, hogy alig lehetett látni a szemközti sátrakat, az óriás pínea fenyőknek több méteres kilengésük volt és hát szakadt az eső... Adio városnézés, helyette lett filmnézés, majd
nagy mesélések, Bandi karikatúra játékai, a lányok dőltek a nevetéstől, közben elfogyott egy nagy Nutella meg Virág összes nasija, Patrik kekszei(1 kg), aztán már este kilenc múlt, mikor hárman még vacsoráztak egy-egy mangalica szalámis szendvicset, majd most nemrég, 11-kor mindenki ment a maga sátrába, mosakodás, fogmosás és most fél tizenkettőkor már csak a szél zúgása és a gyerekek, felnőttek szuszogása hallatszik. Az eső is elállt, az itteni meteorológusok szerint holnap már megint süt a nap és 26 fok lesz. Ezt most nehéz elképzelni, de itt minden lehetséges, úgyhogy holnap megyünk Velencébe, már alig várjuk. A gyerekek azért, mert még csak filmen és képeken látták, az én meséimből tudják milyen izgalmas lesz, mi felnőttek meg azért, hogy lássuk az ő rácsodálkozásukat, örömüket és egy kicsit azért, hogy túl legyünk a holnapi napon, mert van bennünk némi félelem, hogy hogyan tudunk együtt maradni abban a tömegben. Persze készítettünk terveket, jelöltünk ki találkozási pontokat, megmutatjuk milyen táblákat kell nézni, keresni az utcasarkokon, feltöltöttük mindenki telefonját, szinkronizáltuk a telefonszámokat, de azért mindenki tudja, aki már volt Velencében, ez nem ilyen egyszerű...
Szóval izgalmas nap lesz a holnapi, holnap ilyenkor már többet tudunk... :-)

Osztálykirándulás másképpen - Irány a tenger

A 9.a a tanév végén nem ment 'osztálykirándulni', bár mi az utolsó együtt töltött kirándulásunkat már márciusban elkezdtük szervezni, hiszen a tenger volt a cél. Először Romániában a Fekete-, majd ahogy változott az erdélyi tábor időpontja és célja - kézműves tábor lesz - látszott, hogy ide nem jöhet mindenki az osztályból, más tengert kellett keresni. Így esett a választás a hozzánk legközelebbi Adriára, egy Porecs melletti kempingre és mobilházra. 

Hogy kerülünk mégis Olaszországba?
A közvetítő magyar utazási iroda - Natur Expert - közölte, hogy a horvátok nem fogadnak gyerekcsoportokat és ők azt ajánlják, menjünk inkább 90 km-rel arrébb, az olasz tengerpartra, Caorléba. A mobilház ugyan drágább, de nagyon jó sátraik vannak hűtővel, gáztűzhellyel és nem utolsósorban szeretik a gyerekeket... :-)
A pénz nagy úr,  - hiszen ez az út a gyerekek munkájából valósulhatott meg, az ő év közbeni diákvállalkozós és szelektív hulladékos munkájából jött össze annyi pénz, hogy a szülőknek egy fillért sem kellett fizetniük - na meg Akaliból ismertük az ilyen sátrakat, tudtuk, hogy jó helyünk lesz.
Megnéztük az interneten a kempinget, a sátrakat és már utaltuk is a foglalót. Egy hónapja elutaltuk a teljes összeget - előszezoni áron - és már meg is kaptuk a vouchert, amivel tegnap elfoglalhattuk a sátrainkat. A biztosítás megkötésével Hérics-Simon Ági kolléganőnk segített sokat, hogy még nagyobb biztonságban érezhessük magunkat.
A gyerekek persze nagyon izgultak, volt aki már 20-án a ballagásra úgy jött, hogy lelkesen újságolta, mindent becsomagolt az útra. Aztán eljött az indulás ideje. Fél hétre terveztük, de aztán majdnem 8 óra lett, mivel egyik gyerekünk nem találta meg a személyi igazolványát, amit előző este odaadott a húgának játszani... Nem is lett meg, pedig már mindenki kereste és egyéb családi problémák is felmerültek, így Ő nem tudott velünk jönni.
Az utazás könnyű volt, - Moha bácsi a GPS magyar hangja - mindig eligazított minket, még az utolsó MOL kutat is megtaláltuk, ami a szlovén-olasz határon volt, igaz ez nem az ő érdeme, hiszen ÖMW-nek jelölte, de gondoltuk hátha ott lesz a magyar kút az osztrák mellett. Ott volt...
Persze a gyerekeknek minden új volt...az óriás hegyek a sok alagúttal, a szlovén táj, a rohanó folyók... és egyáltalán az utazás. Voltunk már együtt sok helyen, de most érződik, hogy ez más, ez az utolsó, a leg...
Most nincs hangos, türelmetlen szó, mindenki felszabadultabb - azt vettem észre, hogy velem is szemtelenebbek...ejnye... :-) - szóval jól érezzük magunkat.
Aztán Olaszországba érve már változik a táj, már érezni a tenger 'szagát', már minden mediterrán,
már mindenhol szieszta van és a gyerekek is észreveszik a sok kis és nagy csatornát a földeken, ültetvényeken és ezeket látva már tudok mesélni nekik a rómaiak örökségéről, a csatorna és vízvezeték építés ezer éves, ma is látszó nyomairól, hagyományáról, na meg mellette a legmodernebb mobil öntözőrendszereket is látjuk munka közben. Egymás mellett, egymást kiegészítve él és működik a kettő. Így aztán a nálunk továbbtanulóknak is - parkgondozó - volt szakmai tapasztalat, így tulajdonképpen az osztálykirándulás egy szakmai továbbképzésnek is felfogható... :-)
Nem is beszélve a további érdekességekről... Megérkezve a kempingbe - azért Moha bácsi tévedett, a kemping bejárata 30 méterrel odébb volt... - a recepción becsekkolva két amerikai diák 'kezébe kerültünk', akik ezután mindent intéztek nekünk. Megmutatták a sátrakat - óriási a kemping, több km hosszú - együtt ellenőriztük, minden a helyén van-e, mert ha esetleg valamit nem úgy adunk vissza, ahogy átvettük, megtartják a 100-100 euro kauciót, amit ki kellett fizetni. Ők egyébként amerikai olaszok gyerekei, akik itt dolgoznak nyáron a kempingben egy hónapig, majd amit keresnek, abból bejárják Olaszországot...

Szép idő volt, hát kipakolás után irány a tenger...
Kicsit féltünk a víztől, hiszen előző héten nagy viharok voltak, meg a parton is alig voltak, de aztán a 27 fokos víz mindent elfeledtetett. Mindenki, még Anisz is, aki fél a víztől és a Balatonba is alig jön be a vízbe, most kilencig ott masszíroztatta magát a hullámokkal a homokban és közben mindenki kagylót gyűjtött neki. Réka szokás szerint lebegett a vízen, én nem is tudom miből van ez a lány...
A fiúk kitalálták, hogy beássák magukat a homokba és versenyeznek ki tud egyre extrémebb pozitúrát kitalálni.
Olasz szokás szerint tíz körül lett kész a vacsi, - körülöttünk is kisgyerekes családok vacsoráztak -

kolbászos lecsó, kétféleképpen, nagyon csípősen és simán. Megterítettünk, tálaltunk...majd elkezdett csendesen esni az eső... Minden be a sátrakba, szerencsére nagy az előtér, így elfértünk kényelmesen...
Vacsi után elmentem a recepcióra internet hozzáférést venni - itt semmi sincs ingyen :-) - és mire félóra múlva a mobilházak teraszán beszélgető, - mindenki egyszerre beszél, az az érzésem - olasz családok között visszaértem a sátrakhoz, már a felnőtteken kívül mindenki aludt.
Én se bírtam fennmaradni, csak a képeket gyűjtöttem be a telefonokról, aztán alvás.
Ma még maradunk itt a kempingben, fürdünk, este megnézzük a várost, aztán holnap Velence...