Mindenki ismeri ezt a szállóigévé vált Shakespeare-idézetet. Mi, itt a Bárczi 6. osztályában ezt is kiforgattuk, mint sok mást, mi azt mondjuk, „szín s játék az egész világ”.
Szerintem irodalmat tanítani a színház eszközeivel a leghatásosabb leghatékonyabb s a legkönnyebb.
Osztályomban sokat játszunk. A játékok véresen komolyak. Szabályaikat be kell tartani, s ezeket a szabályokat nem mindig én hozom. Irodalomórán színházat játszunk. Díszlettel, jelmezzel, sminkkel, kellékkel, tervezőkkel, rendezővel, dramaturggal, - tapssal, nevetéssel.
A mi színházunkban nincsenek sablonok, sémák, nincsenek rossz megoldások. Mindenki önállóan vagy minimális segítséggel oldja meg saját részterületét. Beleéli magát az adott korba, akár a honfoglalók helyzetébe, elképzeli a helyszíneket, szereplő helyébe lép a mesében, novellában, konfliktusokat old meg, szituációkban játszik. Mindenki lehet főszereplő vagy háttérmunkás. Mint az életben.
Felsorolni sem tudom, hányféle részterületet fejleszt ez a módszer, lehet, könnyebb lenne azokat sorolni, amiket nem fejleszt, bár ilyen egy sem jut eszembe. :-)
A legnyilvánvalóbbak:
kommunikáció: hisz a színpadon a dráma eszközeivel élünk, beszélni, beszélgetni kell, arcjátékot, gesztusokat, testbeszédet használni szinténmozgás, koordináció, lateralitás: fontos a térben betöltött hely és az egymáshoz való térbeli viszony a szerepben
kreativitás, improvizáció: azonnal kell reagálni kialakult helyzetekre
memória: meg kell jegyezni szöveget, formát, helyet
kifejezőkészség: sok „izéből” szavak lesznek, korlátozott kódból szókincs
megértés, megértetés: az olvasott szöveget meg kell érteni, a prózát párbeszéddé konvertálni, (bár azt is szoktam mondani, hogy most ezt a szép művészi szöveget fordítsuk le primitív nyelvre), s azt úgy közvetíteni, hogy előre vigye a cselekményt, a „színésztársak”, s a „nézők” megértsék
olvasás: néma, hangos szövegértő olvasás egyaránt észrevétlen fejlődik (Patrik azt mondta, milyen jó, hogy nem kell olvasni soha, mert azt ő utál - miközben rengetegszer elolvasta a szöveget a szerepalkotáshoz, csak nem vette észre)
A legfontosabbak:
fegyelem: ki kell zárni a külvilágot, nem szabad eltérni a szabályoktól
kooperáció, együtt kell működni a társakkal, el kell fogadni egymás véleményét, ötleteit
empátia: nem csak a szerepbe kell beleilleszkedni, hanem pl. a sminkesnek, fodrásznak, jelmeztervezőnek, rendezőnek tudnia kell, mit visel el a társa
tolerancia: a többiek másságát tolerálni, elfogadni, hogy korlátozott beszédben, mozgásban, valamiben
kreativitás: erről nincs mit mondani, egyértelmű, majd erről beszélnek a képek
önértékelés: a „jó vagyok”, „eddig nem is gondoltam, hogy meg tudom csinálni” öröme megnöveli az önbizalmatönismeret: az átélt szerep (legyen az háttérmunkás szerep akár) beleélést kíván, önmaga kipróbálását
gondolkodás: folyamatosan gondolkodni kell, sémák nincsenek, viszont az itt eljátszott szerepek később sémákat adhatnak az életben adódó helyzetekre. „Ezt egyszer már átéltem, hogy is oldottam meg a királyfi szerepében”- valami ilyesmi zajlik a mélyben. Az előadás végén tapsolunk.
Lehet nevetni, s lehet a komoly helyzeteket egy-egy műben tréfásra átfordítani, humorosra venni.
Az egész osztály szerephez jut képességektől függetlenül. Aki nem tud beszélni, annak a mi színpadunkon nem is kell, s nem csodálkozunk, ha egyszer mégis megszólal, hiszen a színpadon minden előfordulhat. Ugyanúgy, mint az életben.
