Sokan sok félét gondolnak a mi iskolánkról, az oda járó gyerekekről! A Bárcziban dolgozó pedagógusok a legjobb tudásuk és jó szándékuk által vezérelve foglalkoznak a gyerekekkel, nemcsak az oktatásukat, a nevelésüket is fontosnak tartják.
A legnehezebb megtanítani, megtanulni a másik feltétel nélkül elfogadását, önzetlen segítését. A mi gyerekeink 
szociálisan érzékenyek, így tudat alatt, ösztönből segítik egymást. A mai nap egy különleges nap volt az iskolában. Az „Autizmus Világnapját”, ahogy
a nevéből is adódik, világszerte április 2-án ünneplik, ezzel hívják fel a társadalom figyelmét az autista gyerekekre, 
fiatalokra, felnőttekre. Az autizmus olyan, mint egy szín végtelen árnyalata, - jelen esetben ez a szín a kék – egy nagyon széles spektrumon helyezkedik el. Ezen belül, ahogy nincs két egyforma ember, úgy nincs két egyforma szín sem. Az 
autizmus, a szociális, kognitív és kommunikációs készségek fejlődésének rendellenességeként értelmezhető, ha ebből a három területből bármely kettő sérült, autizmusról beszélünk.
Iskolánkban jelenleg majdnem minden osztályfokon integrálva tanul autista gyermek. A mai nap róluk szólt, az iskola kékbe borult. Az udvar a szeles időjárás ellenére a kék különböző árnyalataival lett gazdagabb. A bejárati ajtó melletti kartonlapra az egyik tanulónk rajzolt sas madarat, körülötte saját és társai kézlenyomatai díszítenek. Az előtérben a faliújság emlékeztetett mindenkit, miért is kék a mai nap. Az alsó tagozatos gyerekek kék aszfalt krétával színesítették a bejárati ajtóhoz vezető járdát. Az ebédlővel szemben megvalósult egy megújuló fal, a 9.eb. osztály kékre festett egy falrészt, amit az autista gyerekek saját képzeletük szerint festhettek ki. Ez a fal azért is érdekes, mert lemosható és így időről időre megújulhat. A tornaterem előtti téren készült kék „A” betű – kékbe öltözött gyerekek és felnőttek alkották - jelképesen megmutatja, hogy mennyi árnyalata és formája lehet az összetartozásnak. A nap zárásaként kék palacsintával csaltunk mosolyt – és néha fintort - minden tanuló arcára.
by Fülpös
