Bicikli, bakonyi jó levegő és a "dínóbánya"

Ha október, akkor az osztály Németbányára megy kirándulni.

Mindig van régi és új látnivaló. Régi az iharkúti "dínóbánya", ahová minden évben kimegyünk, egyrészt, mert itt találták meg a galléros dinoszauruszok csontjait...
Erről itt olvashattok bővebben:
Galléros dinoszauruszok a Bakonyban

 
...másrészt, mert az elhagyott és részben rekultivált bánya monumentalitásával, színeivel, meredélyeivel, kis tengerszemével mindig nagy hatást tesz a látogatókra és feléleszti bennük a felfedezőt.

 
 Így van ez velünk is, mindig nagy élmény itt lenni.
Az új látnivaló pedig - a kiterjesztett biciklis 'hatótávolságnak' köszönhetően - a Pisztrángos-tóhoz vezető bakonyi erdő, lejtő, emelkedő.
A tóról egy rövid ismertető:
Pisztrángos-tó

 
Ami itt mindig állandó, az a nyugalom - autó alig van, autóbusz napi kettő, bolt híján a kenyeres autó zenél hetente háromszor, aztán csak a jó levegő, - a Bakony legtisztább levegője -  meg a csend marad.

Persze azért némi izgalom is akadt. Első nap Iharkúton, Szalai Zsolti biciklije kapott defektet, onnan tolta hazáig a bringát, - érdekes, mert aznap reggel cseréltünk új belsőt a kerekén és furcsamód az előző biciklis kirándulásunkon is az ő kereke lyukadt ki.
 
Lehet azért mert ő a "legnehezebb"?  Második nap már Zsolti vitte a cserebelsőt és a szerszámokat...nem is kellett gumit cserélni...
A Pisztrángos-tó volt a másnapi úti cél, 
Danival, Virággal mi előrementünk kocsival az erdészeti úton, - erre külön engedélyünk volt - hogy mire a fáradt biciklisek megérkeznek, már parázs és előkészített nyársak várják őket. 11 órára készen is voltunk mindennel, égett a tűz, a nyársakra felszúrva a sütnivaló, csak az éhesek nem érkeztek meg. Fél 12-kor már aggódtunk, hiszen 6 km-t könnyedén meg lehet tenni egy óra alatt... A
déli harangozás Farkasgyepűről felénk sodródó hangját  már idegesen hallgattuk, Virág percenként nézte az utat, amerről vártuk a többieket, de nem jött senki. Térerő természetesen ott semmi, majdnem be kell menni a faluba, hogy telefonálni lehessen. Ott nem hagyhattam a két gyereket, így elhatároztuk, ha fél egyig nem érkeznek meg, összepakolunk és elmegyünk telefonálni... Virág többször mondta, hogy ő látja már őket, de aztán mindig kiderült, hogy senki sincs az úton...

Amikor aztán fél egy előtt Virág mondta, hogy... "Na már itt is van Bandi barátom..." Danival már fel se pillantottunk a krumplihámozásból... Pedig "Bandi barátunk" tényleg megérkezett nagy fékezéssel. Ő volt az előreküldött futár, hogy nem vesztek el, csak eltévedtek... A 6 km helyett mentek 16-ot, jól elfáradtak... Én így még nem örültem a gyerekeknek, ekkora kövek már rég estek le a szívemről, de ezt el se mondhattam, mert csak meséltek, meséltek, hogy egyszer csak véget ért az út, amin mentek, aztán vissza kellett fordulni, aztán a falu szélén egy ember azt mondta Nóri néninek, hogy a másik irányba menjenek, de arra szerencsére dolgozott két földmérő, akik egy másik utat javasoltak, ami teljesen más irányba indult, de mint utólag kiderült ez volt a jó út... (Azt azért hozzá kell tenni, hogy a jelzett úton indultak el a biciklizők, de az néhány km után megszűnt, mivel a sok esőtől a helyi kis patakból nagy patak lett, a jelzett útból pedig mocsár...így  kellett visszafordulniuk...)

Ezek után csoda, hogy jólesett az ebéd?
Fél négykor hazaindultunk és haza is értünk időre. Mi hárman kocsival, a többiek bicajjal. Biciklivel érdekes mód, most ez csak 35 percbe telt.
Hogy miért kellett négyre hazaérni?

Mert előző nap bejött az udvarra egy hölgy, aki azt kérdezte, hogy mivel holnap tócsit süt, hozhatna-e nekünk is? Ott lakik a szemközti oldalon, lentebb 3 házzal... Mit mondhattunk volna? Áááá, nem kérünk? Dehogyis... köszöntük szépen.
Négy óra után nem sokkal nyílik a kapu és meg is érkezett a frissen sült tócsi, egy egész kosárral...az előző napi hölgy karján...hozott hozzá medvehagyma krémet, helyi chili paprikát, már csak a tejfölbe kellett belekeverni...
Utána csak pihegni tudtunk...na meg focizni egy idő múlva, aztán tüzet rakni a cserépkályhában, a nappali vaskandallójában és már be is sötétedett... Előkerült a kártya, a társas, aztán választottunk filmet, két lány átment a szomszédba az Ili nénihez, - neki van mikrója - kukoricát pattogtatni, hiszen a mozihoz az is jár... Aztán mozizás...
Ili néni étkezdéjéről már eddig is minden évben írtam, hiszen jó áron, nagyon finomakat főz.

Most is így volt, első és harmadik nap ebédeltünk nála, már régi ismerősként, annyi különbséggel, hogy a szülinapja is erre a napra esett(első nap) - a szomszédok súgták meg - így nagyon meglepődött, mikor énekeltünk neki az udvaron egy "Boldog, boldog szülinapot..."
Németbányáról itt lehet olvasni:
Németbánya
Külön írnom kell a háziakról. Ági néni kolléganőnk volt és öt éve meghívott minket az akkor nemrég vásárolt házikójukba, Németbányára. Azóta minden évben csak szépül a ház, idén már teljesen új tetőt is kapott, gyönyörű hódfarkú cserepes ház lett. Igazi gyöngyszem. Megőrizték a régi formákat, ahol lehetett, modernizálták, Mi minden évben a ház megújult részeit csodáljuk meg, Ági néni meg a gyerekekre csodálkozik rá... "...hogy Ti mekkorák vagytok, mennyit nőttetek!" 

Tiszteletre méltó az az önzetlenség, adni akarás, ami Ágiból sugárzik. Most is, már kora reggel felült az egyetlen reggeli buszra, ami bemegy Németbányára és mire mi megérkeztünk meleg volt a házban, az ágynemű felhúzva a régi, háború előtti időkből származó, szépen felújított ágyakra, a sütemény ott várt minket az ebédlőasztal közepén, szóval le a kalappal előtte.
Köszönjük Ági. 
Csak azt nem tudom, ha jövőre megint megyünk, akkor addig mit tudnak még ezen a szépséges házon csinálni...abban viszont biztos vagyok, hogy mi egy év múlva még nagyobbak, még öregebbek leszünk...rajtunk biztos lesz mit csodálkozni... :-)