...hogy miért mentünk megint Pestre? Hát mert tavaly nagyon jól éreztük magunkat, jó volt a szállásunk, jó helyeken jártunk, jó volt együtt lenni két napig egy teljesen más környezetben...és egy nagyon fontos szempontot még nem soroltam fel...most volt a bemutatója annak a filmnek, ami a folytatása a múlt évben látott 4D-snek, ami úgy lenyűgözött mindőnket, hogy még év közben is azt emlegettük. :-)
A már jól ismert teendőkkel készültünk...választottunk egy múzeumot, amit már régen szerettünk volna látni és amivel az utazást majdnem ingyenessé tehettük, lefoglaltuk a tavalyi szállást és már utazhattunk is.
.jpg)
szabadulni akartak a nagykabáttól. Most a harmadik emeleten kaptunk szobákat és a tavalyi kapkodásból tanulva csak ebéd után indultunk a múzeumba. A Közlekedési Múzeum volt a cél, így a Széchenyi fürdőig mentünk kisföldalattival és onnan a
.jpg)
.jpg)
amiben mint kiderült a párnák voltak, amiken a kiválasztott helyen leülhettek és dolgozhattak a gyerekek. Szerencsejátékkal kezdődött a foglalkozás, mindenki húzhatott egy kártyát, ami később meghatározta azt is, melyik csapatba kerül a gazdája. A kártyákon hajózással kapcsolatos fogalmak voltak, mint pl. hajólámpa, matróz, szeneslegény, stb.
.jpg)
A fogalmak jelentésével, helyben bemutatásával teltek az első percek, majd két csapatra oszlott a társaság, a hajózással kapcsolatos személyekre utaló kártyák gazdái kerültek az egyikbe és tárgyakra utalók gazdái a másikba. Véletlenül a két csapat nemek szerint választódott szét és testhezálló feladatot is kaptak. A fiúk egy elsüllyedt kincses hajóról kellett felhozzanak, amit tudnak, rajzban, riportban elbeszélve... Álltak, ültek a hajó makettje előtt és törhették a fejüket erről:
A leghíresebb történet talán egy spanyol galleon, a Nuestra Senora de Atocha megtalálásához fűződik. Az 1622-ben elsüllyedt hajót Mel Fisher és csapata fedezte fel 1985-ben, a kiemelt kincsek (40 tonna arany és ezüst, smaragd, pénzérmék, ékszerek, stb.) értéke megközelítette a fél milliárd dollárt!
.jpg)
A rejtélyről itt lehet olvasni:
A Mary Celeste rejtélye
A jó hangulatú foglalkozás után még megnéztünk bent és kint mindent, amit lehetett, aztán irány újra a Városliget. A tavalyi szuper, de másodgenerációs "Csendes" nevü romkocsma után most
.jpg)
.jpg)
De az éhség nagy úr, vacsorázni visszasiettünk a hostelbe, a menü a szinte szokásos, ha 'idegenbe' megyünk. Tejszínes sertésragu - készen vittük, fagyasztva a ragut, ott főztük készre - (saját készítésű pesztó)s pennével. Kis pihi, aztán vissza az esti Belvárosba...
.jpg)
.jpg)

.jpg)
Maradjunk annyiban, hogy döntetlen... Este tíz óra volt, de mintha nappal lenne. A vásár már bezárófélben, de az emberek sétálnak, nézelődnek, a turistacsoportoknak lelkesen magyaráznak a vezetőik, a pecsenyéseknél vacsoráznak, a forralt italos helyeken isszák a teát, a forralt bort, a puncsot, a grogot...ahogy mi is...
Hazafelé már érezhető volt a fáradtság, hogy mennyire, az abból látszott, hogy fürdés után milyen gyorsan aludt el mindenki...nagyon gyorsan...nekem is már csak annyi dolgom volt, hogy interneten lefoglaljam a másnapi mozijegyeket, hogy biztos legyen helyünk. Este 10-től lehetett foglalni és már csak a 2. sorba volt ennyi hely egymás mellé. Ez is jobb volt mint a tavalyi, hiszen akkor az elsőben ültünk...
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
.jpg)
A Westendben óriási forgalom, tömeg, a vízesésnél Virág el is veszett néhány percre, egyszerűen megállt nézelődni az egyik ajándékárusnál, észre sem vette, hogy nem vagyunk mellette. A szívünk is megállt, nem csak Virág, de szerencsére gyorsan megtaláltuk. Onnantól szinte kéz a kézben jártunk...
.jpg)
Mozi után már csak visszametróztunk a szállásra, átvettük a csomagjainkat és jöttünk haza. Az állomáson már vártak bennünket a szülők.
Kérdezték másnap az iskolában, milyen volt... azt mondtam, jobb mint a tavalyi, nyugodtabb érdekesebb, szebb volt Pest mint egy éve.
Csak azt nem tudom jövőre mit nézünk, hiszen most már nincs következő rész a hobbitos filmből...
Így egy okkal ugyan kevesebb Pestre menni...de a többivel mi lesz? Van rá egy évünk eldönteni... :-)