2011. február 27., vasárnap

Ki a legerősebb? - Megyei verseny a Bárczi iskola rendezésében


Ebben az évben is a Bárczi iskola rendezte a 'Ki a legerősebb?' megyei versenyt, amelyen a versenyt már hagyományosnak mondhatóan megtisztelő csapatokon - Ajka, Bakonyoszlop, Várpalota, Veszprém - kívül most először a pétfürdői Kolping iskola is részt vett versenyünkön, egy már elsőre is igen erősnek tűnő csapattal..
Két-két korosztályos csapatot indított mindenki, akik 
ugyanazokat a feladatokat kellett hogy teljesítsék.

A szabadtéri versenyeken terepjárót húztak, teherautó abroncsot görgettek, két 25 kilós súllyal lépcsőztek a -1 fokos hidegben, majd a tornatermi versenyeken a klasszikus lajhármászás, zsámolyra ugrálás, nyújtott kezes súlytartás, futás medicinlabdával és a legnagyobb izgalmat, hangzavart okozó kötélhúzás volt a feladat.
Mindez a szomszédos Közgazdasági Szakközépiskola udvarán és tornatermében zajlott, majd a verseny után a Bárczi iskolában volt az eredményhirdetés és a verseny zárása. Az első három helyezett mindkét korcsoportban értékes és stílusos ajándékokat - focilabda, gördeszka, stb. - és persze érmeket, kupákat kapott.
A versenyről készült filmek itt, az oldalsó sávban tekinthetők meg.