Reggel mindenki addig aludt, ameddig bírt. Ez így egészen nem igaz, de kilenckor már mindenkit az ágyán kívül lehetett látni. A reggeli kicsit megosztó volt, hiszen a tejbegríz és a kakaó nem mindenkinek volt az ideális napkezdés, hát főtt kolbásszal egészítettük ki a menüt. Így már mindenki elégedett volt. Mehettünk a strandra. Most találkoztunk először az apállyal. A tenger visszavonult, ott ahol eddig térdig érő víz volt, most legalább 35 fokos, termálvíz hőfokra felmelegedett tíz centis
tavacskák maradtak. Azért megtaláltuk a mélyebb vizet is, a délelőtt labdázással, dagonyázással telt. A fiúk engem is megtaláltak, az a mániájuk, hogy én úgy nézek ki jól, ha bekennek, telepakolnak iszappal.
Ebédre főzni akartunk valami kiadósat, így tésztás hagymakrémleves készült a'la Rita és kétféle kolbászos paprikás krumpli, egy erős és egy hagyományos. Mi a gyerekekkel mindent előkészítettünk, Ritának már csak főzni kellett... :-) Rita főztjéről eddig is sokan tudták, hogy nagyszerű, de most mindenki megtapasztalhatta, milyen
az, ha valaki ilyen mesterien bánik az ízekkel. A hagymaleves az iskolában nem tartozik a legkedveltebb levesek közé, de most majdnem minden gyerek kétszer kért belőle. Ebéd után mindenki időt kért, na meg a délelőtti nap elég jól megfogta a fehér bőrűeket, így nem akartunk kockáztatni, már nem mentünk vissza a strandra, hanem készülődtünk a városnézésre. Minden lány kért Ritától sminket a strandon már délelőtt kapott csillámtetkók mellé, így aztán mi fiúk komoly hölgyeket kísérhettünk be a városba. A
városon már többször átmentünk és láttuk mennyi szálloda, apartmanház van, mint minden forgalmas, felkapott tangerparti üdülőhelyen, de a régi, középkori városmagot még nem láttuk, az lévén lezárva minden autóforgalomtól. Most ezt akartuk megnézni. Meglepetés ért bennünket. A régi városrész teljesen új volt. minden, az utolsó kockakőig felújított, a mai korhoz átalakított. A házak, mint itt az adriai tengerparton sok helyen - Burano, Chioggia - színesek már évszázadok óta. minden ház más színű, minden kis udvarban valamilyen hangulatos étterem, kávézó, pékség,
fagyizó van, csak a templom, a kolostorkert és a parti őrtorony olyan mint amilyennek sok száz éve építették. Caorle az a hely, amire az ember azt mondja, ide vissza kell jönni, itt el kell tölteni megint néhány napot...
A gyerekek is tetszettek a színes házak, de ők nem a középkor maivá átalakulását értékelték, hanem a mindig más meglepetést tartogató udvarokat, hol egy banánfát, hol egy szélharang boltocskát, ahol tengeri kütyükből készült szélharangokat fújt a szél és hát főleg a tengerparti sétányt, aminek hatalmas járóköveit még a római
korban rakták le, és ahol az 1990-es évektől óriási márványtömbökből rakták össze a hullámtörőt, amit aztán az évente megrendezett szobrászati versenyeken a meghívott szobrászok a maguk képére alakítanak.
Persze a gyerekeknek fagyi és vásárlási lehetőség nélkül nem igazi a séta, így aztán mindenki vásárolt. Szemüveget, bluetooth-os hangszórót, táskát. Mindenki számolt, mennyi eurója is marad még az ötvenből, amit megkeresett, mire futja még, mennyit tegyen félre... Jó sokáig elvoltak ezzel, őket nem érdekelte velem ellentétben, az a hal étterem, ami a szemüveges bolt mellett volt kicsivel és ahol a szakács egy üvegfalu konyhában készítette friss
halból a helyben megrendelt vagy elvitelre készült tengeri herkentyűket, nekünk különleges ételeket.
De így legalább mindenkinek volt olyan ami érdekelte, ami lerkötötte a figyelmét...és milyen büszke voltam Virágra, aki az alkalmazott matematika eddig nem elismert tudója...
Történt, hogy mikor elfogyott a pénze és már nem tudta volna megvásárolni a szemüveg és más dolgok után azt a karkötőt, amit kinézett magának, kiszámolta, hogy ő délelőtt a strandon, a fagyiárusnál kölcsönadott Lettinek két eurót, ez pedig pont elég lenne a karkötőhöz. Így odament
Ritához és mondta, hogy kéri a pénzét, mert akkor meg tudja venni a karkötőt. Hát egy tanárnak nem az a legfontosabb, hogy lássa a diákjai hogyan tudják felhasználni azt, amit tanított nekik? Ez maga az alkalmazott matematika élőben... :-) Már sötétben értünk haza, már csak egy rövid megbeszélés volt a másnapi teendőkről - merthogy 10-ig kitakarítva át kell adnunk a sátrakat, aztán amerikai egyetemista intézőnknek köszönhetően maradhatunk még a kempingben, strandolhatunk ameddig akarunk. Ez a terv, két óra fürdés, utána Réka szülinapja a pizzázóban, aztán indulás hazafelé. Este 10 körül vagyunk várhatóak, mindenkit hívunk, ha átléptük a határt.
Mi az az ugar? Az ugar olyan terület, amelyet adott pillanatban nem hasznosítanak. Úgymond "parlagon hagyják" . Ez az ugar - a Bárczi udvara - már nagyon régi, több mint
hogy milyen pályázattal, mennyi virágot, szerszámot, szakértelmet sikerült megszerezni, majd írnak a Támop-os felelősök, én most arról a 14 szakképzős gyerekünkről, fiatalunkról szeretnék írni, akik
megcsinálták. Két nap alatt. Szerdán a szakmai órákon kezdték csákánnyal, majd ásóval a kaputól az iskola bejáratáig húzódó járda két oldalán a 3-3 méter széles földterület feltörését és csütörtök délután a szakmai órákon végeztek is a munkával. Olyan lelkesedéssel és kitartással dolgoztak, ahogy csak azok tudnak, akik fontosnak tartják a munkájukat, érzik a beléjük vetett bizalmat és egyetértenek a célokkal, amit kitűztek eléjük. Persze csütörtökön már sajgó tenyérrel, izomlázzal jöttek iskolába, de rendületlenül folytatták a munkát. A fiúk csákányoztak, ástak, talicskán hordták el a kiszedett gyökereket, fűcsomókat, köveket a komposztáló mellé, későbbi darálásra, aprításra, a lányok meg gereblyéztek, talajt egyengettek és
Az utolsó napon korán keltünk, mert Tamás azt mondta sok idő kell az összepakoláshoz. Én ismerem a gyerekeket, sokfelé jártunk már, sokszor kellett már összepakolni, tudtam, hogy képesek rövid idő alatt elkészülni. Így is lett. A fél kilences reggeli már tiszta sátrakkal, kész táskákkal ért minket. Voltak akik az előző nap szenzációs paprikás krumpliját ették, mások szendvicset készítettek maguknak, aztán már csak a mosogatás volt hátra, na meg az edények, 
Reggel mindenki addig aludt, ameddig bírt. Ez így egészen nem igaz, de kilenckor már mindenkit az ágyán kívül lehetett látni. A reggeli kicsit megosztó volt, hiszen a tejbegríz és a kakaó nem mindenkinek volt az ideális napkezdés, hát főtt kolbásszal egészítettük ki a menüt. Így már mindenki elégedett volt. Mehettünk a strandra. Most találkoztunk először az apállyal. A tenger visszavonult, ott ahol eddig térdig érő víz volt, most legalább 35 fokos, termálvíz hőfokra felmelegedett tíz centis 
