Iskolánk alapítása óta tartó hagyomány, hogy versmondó versenyt rendezünk a tanulók számára. A rendezvényt kezdetben szavalóversenynek neveztük.
A későbbiekben az alsó tagozatos és a felső tagozatos osztályok rendezvénye különvált, és Kányádi Sándor: A vers az, amit mondani kell gondolata alapján, verseny helyett versünneppé kereszteltük át.
Az utóbbi években a versmondók tudását már nem zsűri bírálja el és állapítja meg, hogy ki az, aki szavalásáért érmet érdemel, ezt meghagytuk a sportrendezvényeknek.
Ehelyett együtt meghallgatjuk egymás versmondását, és örülünk annak, hogy a tanulók mennyire megértik az egyes költemények üzenetét, és ennél fogva átéléssel és a közönség számára is jól érthető módon adják elő. Természetesen azért minden évben, két-két tanulót ki kell választanunk, akik a megyei vers-, és prózamondó versenyen képviselik iskolánkat. Persze mindenki szeretne tovább jutni.
 |
| Kertész Zsuzsa |
 |
| Nagy Ilona |
Az idei évben az 5 - 8. osztályosok közül Kertész Zsuzsanna 7. osztályos, és Nagy Ilona 5. osztályos, a szakiskolások közül pedig Kovács Bernadett és Horváth Imre tanulókra esett a választás.
 |
| Kovács Bernadett |
 |
| Horváth Imre |
Varró Dániel: Mese a tanár néniről, aki sajnálta a verseket szanaszéjjel elemezni
Volt egyszer egy tanár néni, aki nagyon szerette a verseket. Ezt valószínűleg a versek is megérezték, mert ők is nagyon szerették a tanár nénit, és mindig megsúgták neki, hogy mit akart éppen mondani a költő, amikor őket írta. Ettől aztán a tanár néni borzasztóan jól megértett minden verset, és csak azért nem elemezte szanaszéjjel mindet, mert sajnálta volna őket szanaszéjjel elemezni. Merthogy a versek szépek voltak. És a tanár néni látta ezt. Egy nap aztán a tanár néninek mégiscsak ízekre kellett cincálnia egy verset, mert azt mégsem lehet, hogy a diákok ne tanulják meg, hogyan is kell verset elemezni. Mert az nagyon fontos dolog. Ezt senki nem kérdőjelezi meg. Úgyhogy a tanár néni nekilátott. - Ne haragudj, de le kell, hogy tördeljem a rímeidet - mondta sajnálkozva a versnek. - Jó, de vigyázz rájuk! - mondta a vers. - Nagyon szép asszonáncok.
- Tényleg szépek - mondta a tanár néni.- Nagyon fogok vigyázni rájuk. De légy szíves ne kiabálj! - tette hozzá. - Nem szeretném, ha a gyerekek látnák, hogy fáj neked.
És a tanár néni óvatosan letördelte a vers összes rímét, és megmutatta a diákoknak. A diákoknak tetszettek a rímek, főleg az, hogy "hegytetők - hetyke nők". Pedig nem is az volt a legszebb.
- Ki kell, hogy szedjem belőled a jelzőket - mondta most a tanár néni. - Nagyon jellemzőek.
- Szedd csak ki nyugodtan - mondta megadóan a vers, és igyekezett nem mutatni, hogy fáj neki, mert nagyon szerette a tanár nénit. És a tanár néni kiszedte belőle az összes jelzőt. A gyerekek megállapították, hogy a jelzők nagyon jellemzőek. - Most azokat a szavakat kell kitépkednem belőled, amik a szerelemmel vannak kapcsolatban - mondta halkan a tanár néni. - Tudod, a szemantikai háló miatt. - Tudom - mondta a vers. És a tanár néni kitépkedte belőle az összes olyan szót, ami kapcsolatba hozható a szerelemmel. Aztán kiszedte a versből a magas hangrendű szavakat és a mély hangrendű szavakat is. Csak néhány vegyes hangrendű szó maradt. - Ezeket is ki kell, hogy tépjem - mondta végül a tanár néni. A vers bólintott. A tanár néni pedig az utolsó szavakat is kitépte a versből. A gyerekek már egyáltalán nem figyeltek oda, mert elunták a verselemzést, és az óra végét várták. A tanár néni ezt észrevette, gyorsan befejezte az órát, és a tábla felé fordult, mintha le akarná törölni. Pedig csak nem akarta, hogy a diákok észrevegyék a könnycseppeket a szemében.
by Babi
