2013. október 25-én reggel sötétség, félelem és rettegés kerítette hatalmába a Bárczi iskolát. Az előtér a rémségek palotájává változott: lelógó pókhálók segítették a pókokat a táplálékukhoz. Szerencsére egy gyerek se akadt a hálóba. A csontváz meredten bámulta a behatolókat, és elrettentette a kíváncsi szemeket.
A
gazdag és tápláló reggeli után elkezdődött 2013 legfélelmetesebb napja, de a
remegésen és a véget nem érő sikolyokon kívül csupa móka, kacagás és finomságok
várták az iskola tanulóit.
A hivatalos megnyitó után minden osztály
bevonult az interaktív táblával rendelkező tantermekbe, ahol a Halloween-
Mindenszentek témakörben már előre elkészített bemutatóból tanulhattak a
gyerekek. A vetítést minden pedagógus a maga stílusában és egyéniségével színesítette
zenei aláfestéssel. A gyerekek részesei lehettek az előadásnak, hiszen az
elsajátított ismereteket, rögtön feladatok formájában megismételhették. Az
elméleti háttér ismeretével elindulhattak a menetlevélen kijelölt úton.
A
jó időnek köszönhetően az iskola egész területén garázdálkodhattunk.
26 dkg cukor, 3 tojás, 1 vaníliás cukor,
30 dkg liszt, 1 sütőpor, 1 dl tej, 1 evőkanál étolaj, 25 dkg reszelt sütőtök,
fahéj, tetejére alma
Elkészítésének egyszerűsége, minden
kicsi és nagy munkakedvét meghozta.
Lereszeljük a sütőtököt, kockára vágjuk
az almát. A hozzávalókat összekeverjük, hozzáadjuk a lereszelt sütőtököt, még
egy keverés-kavarás. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük az így kapott masszát
és a tetejét almával díszítjük.
A tökfaragás
idén sem maradhatott ki a programok közül. Minden osztálynak egy tökkel kellett
megküzdenie, a gyerekek minden kreatív ötlettel színesíthették a már meglévő
sablonokat.
A koszorúkészítésnél se kellett a felelős pedagógusoknak segíteniük, hisz a gyerekek gyönyörű koszorúkat készítettek az őszi természet terményeiből. A nap végére, minden osztályterem ajtaján kint díszelgett a munkájuk eredménye.Ezek az állomások munkaigényesebbek voltak, ezért mindenkinek időpontra kellett érkeznie. A „nagy” állomások között 5 „kisebb” állomást biztosítottak a szervezők.
Az udvaron a nappali fénytől rettegő, és
színeik miatt nem érvényesülő szellemek bújtak el. A gyerekeknek az volt a
feladata, hogy még a naplemente előtt megtalálják mindegyiket, hogy a
környékbeliek nyugodtan pihenhessenek az őszi szünetben.
A tornaterem sötét, vérfagyasztó
labirintussá változott, ahova csak a legbátrabb szellemvadászok léphettek be.
Azok a gyerekek, akik kellőképpen kimelegedtek az előző állomások mozgalmas feladataitól, megpihenhettek a denevér és szellemkészítő műhelyben, ahol tojástartókból denevéreket és szellemeket festhettek.
A könyvtárban, ami a tankonyhával
szemben található a késektől, sütőtől viszolygó tökök rejtőztek el. A szünet
előtt, minden osztálynak meg kellett keresni a tököket, nehogy a könyvek
sérülést szenvedjenek.
Az udvar hátsó részén a frissen kapott
komposztládák közül az egyiket összerakták a gyerekek, a másikban már meg is
kezdték a komposztálást, - hogy hűek maradjunk még itt is Halloween szelleméhez
– a tökfaragáshoz fel nem használt tökök is a jövő évi humusz alapanyagául
szolgáltak.
Az
állomások között a sportolni vágyó gyerekek pingpong és különböző mozgásos
feladatok közül kedvükre választhattak.
A
jól végzett munka és önfeledt móka-kacagás után, mindenkit várt a meleg ebéd.
Ezután
igazi szieszta következett, ki az októberi napsütést, ki a falevelek
gereblyézését, ki a modern technika vívmányát az Xbox Kinect játékait, ki a
kézműves foglalkozások (hajtogatás, gyöngyfűzés, origami) világát választotta.
A
pihenés után, az osztályok a korosztályuknak megfelelő filmet, mesét
választhattak és uzsonnáig moziztak. A nap végén mindenkiért jöttek az aggódó
szülők, akiket már a megszokott környezet fogadott, hisz a mai nap rejtélyes,
félelmetes, titkos és pont ezért méltó halloween szelleméhez.
by Fülpös