Iskolánk 8 osztálya 2013. szeptember 6-án Csatárra kirándult. A Balaton Volán Zrt. nagy létszámára tekintettel különjáratot biztosított számunkra, ami oda- és vissza szállította a növendékeket az iskolától – a Csatári megállóig.
A
roppant fegyelmezett csemete csapat, közel 2 km megfeszített tempójú menetelés
után meg- érkezett Rudi bácsi „tanyájára”, ahol friss víz, pogácsa és játéklehetőségek hada várta őket. A nyúlpörkölt már rotyogott a bográcsban.
A
közeli kilátóhoz meredek út vezette a tanulókat, ez azonban nem okozott
kihívást egyik gyermek számára sem. A Csatári-kilátót birtokba vette a lurkóhad.
A magányos kilátó pillanatok alatt vidám gyermekkacajtól hangos hely lett.
Kicsik és nagyok megmászták az „erődítményt”, meglesték az őszi ruhát húzó
tájat, megkeresték az ismerős helyeket és felfedezték a még ismeretlent. Voltak,
akik bátran vágtak neki, kevesebben bátortalan léptekkel hódították meg a
masszív faelemekből felépített erődöt.
Visszatérve
a főhadiszállásra labdajátékok, gyermeki versengések és önfeledt zsivaj
élesztette újra a természet hallgatását.
A
gyerekek nagy, éhes szemekkel lesték a bográcsban fortyogó ebédet.
Minden
tányér megtelt és rögvest ki is ürült a kifáradt gyerekek kanalának
köszönhetően, többen repetáért szaladtak a bográcshoz. Amikor megteltek a
pocakok, megköszönték a finom ebédet. Lepihentek egy-egy cseresznyefa, körtefa csöndes árnyékot
adó lombja alá. Majd újra nekiláttak hangos nevetéssel
betölteni a csatári domboldalt.
Kora délután a felnőttek vetettek véget a játéknak, és az osztályok kettes sorba rendeződve
indultak a buszmegálló felé. A
nap az iskolában ért véget, ahol mindenkiért jöttek a szülei, és kezdődött a
pihentető hétvége.
by Fülpös