Mutasd meg!
Elsőként a készségfejlesztő
szakiskola 9. osztályának előadását láthatták, akik a 7. 8. és 9. e. osztályos
mozgássérült tanulókkal kiegészülve adták elő műsorukat, amit az ALMA együttes:
Mutasd meg! - című dalára komponálták. Az ALMA együttes Mutasd meg! című dalát
2012-ben a Down Egyesület számára írta. Az Egyesület célja, hogy Magyarországon
minél több óvodás és iskoláskorú gyermek ismerje meg a fogyatékkal élőket,
rajtuk keresztül pedig kialakuljon a befogadó nevelés intézménye mellett a
társadalmi összefogás hazánkban.
Széplelkek társulata
A
Széplelkek társulata megközelítőleg 25 évvel ezelőtt alakult. Az iskola
természetéből adódóan folyamatosan változó, cserélődő tagsággal. Eleinte az
iskolai ünnepségekre, ballagásokra készültek. Aztán kipróbálták magukat
országos fesztiválokon, egyéb rendezvényeken is. Számos mesét, történetet adtak
már elő. A mostani előadás egy 2003-as Shakespeare feldolgozás felújítása. A
Szentivánéji álom.
Iskolánk
énekkara az idei gálára egy vidám dalcsokorral készült. Az énekkar tagjai
lelkes alsó és felső tagozatos diákok. A dalokat furulyakísérettel adják elő.
Furulyacsoport
Furulyacsoportunk 1 éve
alakult. Népdalokat adnak elő.
Játszani jó!
Az alsósok műsorának
idei témája a játék. A játék, ami fontos szerepet játszik a gyerekek életében,
hiszen elvarázsol, felszabadít, megtanít alkalmazkodni, figyelni a másikra. A
játékban fejlődik a gyermek teste, lelke. Tartsanak velünk, mert játszani jó!
Énekszakkör
Az ének szakkör
diákjai Sári Attila balatonfüredi
zeneszerző szerzeményét, „A tündérmese
című musical Kell egy jó barát” című
dalát adták elő.
Máté András zongorázik
Iskolánk 7. osztályos
tanulója, Máté András Mózes zongorajátéka következik. Andris a veszprémi Csermák
Antal zeneiskola növendéke, 3 darabbal készült.
Ács Marcell verset mond
Iskolánk 8. osztályos
tanulója Ács Marcell Lackfi János „Szupermen”
című versét adja elő.
Galagonya néptánccsoport
Nagy örömünkre egyre
több diákunk kapcsolódik be a néptánccsoportunk munkájába. Az órákon nagy
lelkesedéssel, kitartással dolgoznak. A gyerekek az idei gálára is hatalmas
kedvvel, izgalommal készültek. Ez évi koreográfiánkat a legkedveltebb
táncainkból állítottuk össze. Ez jó alkalmat teremt számunkra is, hogy már az
alsós táncos gyerekeket is bevonjuk a színpadi munkába.
Záróének
A Bárczi Gáláról készült felvételek, valamint az iskola életéből készült egyéb videók megtekinthetők, az alábbi linkeken: