De arról még nem írtunk, hogy milyen új dolgokkal kísérletezünk vagy mi az a "termék", amit most készítünk...
Most a dobozkészítést tanuljuk két 'szakértőtől', akik kétféle technikával készítenek dobozokat kartonpapírból. Oláh Andi és Brenner József gyógypedagógus a két mester, akik gyönyörű dobozokat készítenek és tanítják azok készítését a
diákvállalkozóknak. Hogyan kell szerkeszteni, kivágni, ragasztani, 'tapétázni' és a többi...
Többféle dobozt készítünk, kisebb ékszer-, bizsutartó és nagyobb tolltartónak való dobozokat.
A jövő héten már fadobozokat is díszítünk különböző technikákkal, festék- és szalvétatechnikákkal.
Persze mint minden komolyabb műhelyben, kísérletek is folynak. Ebben a mentortanárok élen járnak.
Hartmann Nóri és Török Judit netes ötlet alapján úgy döntött, hogy húznak egy merészet és sütemény helyett sütemény- és csipsz tálalót sütnek. Így került Santana, Mozart és Soltész Rezső a sütőbe. Ott megolvadtak, majd értő kezek főzőkanállal formára igazították a hanghordozókat, hiszen bakelit lemezekről van szó. Retró és klasszikus zene és technika, modern felhasználás.
Azt azért meg kell mondjam, Santanánál és Mozartnál sajgott a szívem, de mivel a szülők olyan lemezeket küldtek be a gyerekekkel a suliba, amikre már nincs szükségük, kidobásra kerültek volna amúgy is, így azért a sajgás hamar elmúlt...
Március végén a diákvállalkozók megint Pestre mennek a KÖKI-be a Húsvéti Vásárra és úgy néz ki lesz mit vinni magukkal.
Persze készítünk még a Húsvéthoz szorosan kötődő ajándéktárgyakat is, de erről majd később írunk...