A szeptember a diákok számára az iskola, a mezőgazdaságban a betakarítás kezdete. A népi hagyomány általában Szent Mihály napjához (szeptember 29.) igazította a szüret kezdetét, mely egy hónapon keresztül tartó fáradtságos munkát és sok-sok mulatságot is magába foglalt.
A
szüreti felvonulásokat helyenként más-más szokások jellemezték, de általában
jellemző volt, hogy a munkák végeztével koszorút készítettek, kalácsot, kiflit
sütöttek, felvonultak a faluban, énekeltek, táncoltak s közben elfogyasztották
az óévi bort, hogy legyen helye az új nedűnek.
Ezen szokást igyekezett feleleveníteni a
Bárcziskola a szeptember 28-án megrendezett Szüreti Vígasságok keretében.
Iskolánk tanulói az egész napos játékos programsorozat keretében részesei
lehettek nemcsak a mulatozásnak, de akinek kedve és erős karja volt hozzá, a
mustkészítés kemény munkájába is bekapcsolódhatott.
A délelőtt folyamán tanítványaink
osztályonként tököt faragtak, lufit pukkasztottak, dalokat énekeltek, koszorút
fontak, közös erővel szőlőt hordtak és préseltek.
Ebédre Józsi bácsi és csapata
jóvoltából gulyáslevest szürcsöltek, és saját készítésű köményes kiflit
ropogtattak.
Délután nagy dobszóval és kurjongatással érkezett a felvonulás
mestere, aki a zenekarral együtt egy vidám, fesztiváli körre invitált minket a
suli körül. Közben daloltunk és táncoltunk, a nap végére elfáradtunk, friss,
habzó mustot ittunk.
Reméljük, mindenki élvezte programjainkat, köszönjük
szépen az aktív részvételt!
A következő muri ideje a hagyományos Őszi Játszónap!
Török Judit