Már megint elmúlt a vakáció, elkezdődött az új tanév.
Nem öröm ez senkinek sem, a hosszú nyári szabadság után újból mindennap korán
kelni, suliba jönni, figyelni az órákon, felelni, dolgozatot írni… Próbáljuk
meg azért kellemessé tenni az idei tanévet is és élvezzük egymás társaságát, az
érdekes tanulnivalókat, és a jobbnál-jobb, színes programokat.
Az évnyitó tömegében fürkészve keresgéltünk benneteket,
hogy mennyit nőttetek, mennyit változtatok a nyáron. Ti pedig kíváncsian
figyeltétek jött-e új fiú vagy lány az osztályotokba. Vannak, akik új tanárokat
és vannak, akik új tantermet is kaptatok. Egy azonban biztos, az ajtótokon
immár eggyel nagyobb szám áll: másodikasok, hetedikesek vagy épp tizedikesek lettetek…
Az idei tanév egyik újdonsága, hogy minden fontos,
érdekes információt szeretnénk veletek megosztani, itt az iskola blogján, amit
természetesen a facebookon is nyomon követhettek.
Olvashattok majd az iskolánkról, rendezvényeinkről, osztálytársaitokról,
tanítóitokról, tanáraitokról, de lehet, hogy magatokat is megtaláljátok
valamelyik cikkben, képen.
Ahhoz, hogy a beszámolók érdekesebbek legyenek,
várjuk azon tanulók jelentkezését, akik jó helyesírók, jó fogalmazók, akik
szívesen írják le véleményüket, érzéseiket egy-egy iskolai rendezvényről vagy
mesét, verset alkotnak.
Ja és nagy facebookosok! A kiírásokat tessék ám majd
like-olni és megosztani!
No és akkor most
lássuk mi vár rátok, ránk az új tanévben! Az biztos, hogy új tanulnivalók, új
élmények, talán új tanárok is, de ne ijedjetek meg! Természetesen lesznek
szünetek, iskolai ünnepségek is. Mikor is? Lássuk először a szüneteket.
A tanév idén 182
napos lesz. Azt mindannyian észrevettétek, hogy a suli elkezdődött, gondolom
azt is tudjátok, hogy az első tanítási nap szeptember harmadika volt.
Aki máris az
őszi szünetre pályázik, jobb, ha tudja, hogy még jó két hónapot kell várnia. A
szünet ugyanis 2012. október 29. és november 4. között lesz. A szünet előtti
utolsó tanítási nap október 27-e (szombat), a szünet utáni első tanítási nap
pedig november 5. Azaz, a hétvégékkel együtt 8 nap!
A téli vakáció
tizenkét napos lesz, december 27-től január 3-ig pihenhettek. December 22-én
kezdődik (szombat), azaz 22-én, pénteken kell utoljára suliba menni, és egészen
2013. január 3-ig tart, ami az újév első csütörtökje. Addig
pihenhettek, lógathatjátok a lábatokat, és falhatjátok a diós és mákos bejglit.
A következő
pihenő, azaz a tavaszi szünet 2013. március 28-tól április 2-ig, azaz
csütörtöktől keddig tart. Szerdán kell újból iskolába jönnötök.
A tanév utolsó
tanítási napja pedig június 14., péntek lesz.
Most pedig
térjünk rá az iskolai ünnepségekre.
Ebben a tanévben
sem maradhat el a Halloweenhez, Mindenszentekhez kapcsolódó, immár
hagyományosnak számító tökös nap, ami várhatóan október végén lesz.
Idén is vár
benneteket a hagyományos Bárczi Caritas Gála a Hemóban, ahol mindannyian
megmutathatjátok, hogy miben vagytok tehetségesek, ügyesek. A különböző táncos,
énekes, verses produkcióitokat novemberben mutathatjátok majd be szüleiteknek,
rokonaitoknak, barátaitoknak.
A következő
játszóház karácsonyhoz, az adventi várakozáshoz, újévhez kötődik majd a téli
szünet előtt.
Színes
kavalkád, busójárás, tánc, zene, mulatság, étel, ital, vigadalom és megannyi
szórakozás vár benneteket farsang alkalmából a vízkereszttől (január 6.)
hamvazószerdáig, a nagyböjt kezdetéig tartó időszak alatt.
Következő
rendezvényünk idén is a tavaszhoz, a húsvéthoz fog kapcsolódni, ezen ünnephez
találunk majd ki nektek érdekes programokat.
A
nyári szünet közeledtével pedig már gondolom ti is kitaláltátok, hogy mi a záró
rendezvénye az iskolának. Igen-igen! A Bárczi hét. Pontos programot még mi
tanárok sem tudunk, de azt biztosan állíthatjuk, unatkozni nem fogtok! Sőt,
abban is biztosak vagyunk, ha nem is egy életre szóló, de egy élményekben,
színes programokban gazdag hét vár rátok!
Ugye
nem is nézünk olyan rossz évnek elébe? :)
by D. Dóri